Hol tartunk most?

Február 16-án robbant a hír: Robert Mueller, "a 2016-os elnökválasztás befolyásolására irányuló orosz kormányzati erőfeszítések és más kapcsolódó ügyek" vizsgálatára kinevezett amerikai különleges ügyész csapata vádiratot nyújtott be 13 orosz állampolgár és három orosz jogi személy ellen, amiért azok beavatkoztak az amerikai választásokba 2016-ban.

De hát már másfél éve azzal van tele minden újság, hogy a csúnya gonosz oroszok elrontják a csillogó szemű amerikai demokraták játékát. Miért akkor szám most ez az új vádirat?

Tényleg a választások óta ez a legforróbb téma Amerikában, és az oroszellenes félelmek már-már a Red Scare időszakát idézik; mégis ez az első hivatalos vádemelés az ügyben. Ráadásul hosszú ideje ez az első akármennyire is konkrétnak tűnő hivatalos jele annak, hogy a Donald Trump elnöki kinevezésével zárult választás körüli orosz maszatolás nem csak politikai szlogen.

Az Obama-adminisztráció már 2016 októberében az oroszokra mutogatott, majd két jelentést is kiadtak a témában. (Egyet a belbiztonsági minisztérium és az FBI december legvégén, Obama oroszok elleni szankcióival egy időben [pdf], egyet pedig a CIA–NSA–FBI titkosszolgálati trió tavaly január elején [pdf].) Azokkal szemben viszont ez a vádirat nem olyasmiket állít, hogy “magas bizonyossággal” mondható, hogy az oroszok beavatkoztak, hanem hogy ezt akár bíróság előtt, ott bemutatható bizonyítékokkal is alá tudják támasztani.

És mik ezek a konkrét vádak?

A 37 oldalas vádirat [pdf] a hírhedt putyinista trollfarm, a szentpétervári Internet Research Agency tevékenységét tárja fel: azt részletezi, hogy az IRA erre kiképezett részlege hogyan árasztotta el a közösségi média amerikai sarkát propagandával, kamuval és hirdetésekkel, hogy pattanásig feszítsék a társadalmi hangulatot, megingassák a politikai rendszerbe vetett bizalmat, illetve végső soron segítsék Trump kampányát.

A dokumentum által (Szentpétervár egy városrészére utalva) Project Lakhta néven emlegetett trollkampány 2014-ben kezdődött, 2016-ban pedig már 80 állandó alkalmazottal futott és dollármilliókat emésztett fel. (Szerepel egy havi 1,25, évi 15 millió dolláros összeg, de ez valójába nem kizárólag az amerikai műveletek kerete.) A vádlottak amerikai aktivistának adták ki magukat a neten, hamis online személyiséget és közösségi profilokat építettek fel, amelyek amerikai közönséget céloztak megosztó témákkal. A 13 megnevezett személy mindegyikét az Egyesült Államok kárára történő csalásra irányuló összeesküvéssel vádolják, hármójukat emellett számítógépes és banki csalásra irányuló összeesküvéssel, ötüket pedig személyiséglopással is.

Néhányuk Amerikába utazott, és amerikai számítógépes infrastruktúrát használtak, hogy az orosz tevékenységet fedezzék. Legkevesebb nyolc államban jártak, és egy meg nem nevezett amerikai személy segített nekik. Ez a személy azt tanácsolta nekik, hogy a választási csatatérállamokra, például Coloradóra, Virginiára és Floridára fókuszáljanak. Hamis vagy lopott személyazonosságokkal létrehoztak bankszámlákat és PayPal-fiókokat is a művelet finanszírozásához.

Az egyik vádlott az IRA tulajdonosa, Jevgenyij Prigozsin vendéglőmágnás, akit Putyin séfjeként is szoktak emlegetni, és a másik két megnevezett cég – a Concord Catering és a Concord Management and Consulting – is az övé. (A róla szóló portrénk itt olvasható.)

És ez mind most derült ki?

Nem, valójában sok mindent már eddig is lehetett tudni. A Novaja Gazeta nevű orosz lap például már 2013-ban beszámolt az IRA hazai munkásságáról: a szervezet Oroszországban viszonylag háborítatlanul működhet, és a Nyemcov-gyilkosságtól az ukrajnai orosz beavatkozáson át a szíriai orosz szerepvállalásig minden fontosabb politikai eseményre rá is eresztették őket, hogy segítsenek a megfelelő irányba terelni az online diskurzust.

A vádirat információinak nagy része pedig már októberben megjelent, az RBC orosz üzleti magazin járt utána az amerikai ténykedésüknek. A “Hogyan dolgozott a ‘trollgyár' az amerikai választásokon” című, az IRA amerikai részlegét bemutató cikk egyik szerzője, Andrej Zaharov a vádirat után vele készült amerikai interjúban azt mondta, a vádlottak közül valójában hárman – Mihail Bisztrov, Mihail Burcsik és Jejhun Aszlanov – számítanak még igazi fejesnek, a többiek elég esetlegesen kerülhettek a szórásba az IRA amerikai választásra koncentráló 80-90 fős csapatából, mintha a vádirat összeállítói minden közlegényt beírtak volna, akit csak elő tudtak ásni. Több olyan van köztük, aki szerinte a választások idején már nem is dolgozott az IRA-nál. Ljudmila Szavcsuk, egy IRA-ban korábban beépült orosz aktivista szerint a vádiratban nem 13, hanem több ezer név is lehetne.

Vannak azért újdonságok is Muellerék vádiratában, például azok a részek, amelyek arra utalnak, hogy van belső emberük a szervezetben, vagy valahogy hozzáférnek az IRA-sok kommunikációjához. Ilyen például az a részlet, amelyben az egyik troll azt írta egy családtagjának, hogy volt egy kisebb krízishelyzet a munkahelyén, mert felfigyelt rájuk az FBI, így azzal voltak elfoglalva, hogy eltüntessék a nyomaikat.

Szóval ez a Mueller nem viccel. Mire jutott eddig a vizsgálata?

Muellert tavaly májusban nevezték ki, a csapatával elsősorban a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszására összpontosítanak. Év vége óta sorra vették elő Trump korábbi fontos embereit, többek között Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadó ellen vádat is emeltek december elején. Már a hírszerzés legfelsőbb vezetőit, illetve Trump igazságügyi miniszterét is kihallgatták, Steve Bannont, az elnök egykori főstratégáját pedig január közepén a nagy esküdtszék elé idézték.

Mit szóltak Trumpék a vádirathoz?

Az elnök először annyival intézte el a dolgot, hogy lám, ez is azt bizonyítja, hogy a kampánycsapata nem játszott össze az oroszokkal, illetve hogy a beavatkozás nem volt hatással a választás kimenetelére – amit egyébként a vádirat nem állít, mert abban erről nincs is szó. További tweetjeiben még elsütött pár ferdítést, féligazságot és valótlanságot. A Fehér Ház kommunikációs csapata pedig afelé igyekszik terelni a szót, hogy a vádirat szerint az oroszok célja a zavarkeltés volt, és igyekeznek átsiklani afölött, hogy a dokumentum szerint 2016 végére konkrétan beálltak a Trump-kampány mögé.

Trump később azt is írta, hogy a demokraták szűrték össze a levet az oroszokkal (noha a vádirat semmi ilyesmit nem állított), illetve Obamát hibáztatta, hogy ha tényleg volt orosz akciózás, akkor miért nem tett semmit. Ez utóbbi még akár jogos felvetés is lehet, ez esetben viszont az a kérdés merül fel, hogy Trump maga miért nem tesz szintén semmit ezzel kapcsolatban. Még a saját stábja, például Daniel Coates nemzeti hírszerzési igazgató szerint is kétségtelen, hogy az oroszok sikeresnek ítélték a 2016-os beavatkozást, és a 2018-as félidős választásokat is potenciális célpontnak tekintik. Pedig lehetne mit tenni ezzel kapcsolatban – például visszaállítani a papíralapú szavazást.

Na és mit szóltak Putyinék?

A külügyminisztérium természetesen mindent tagad, röviden elintézték annyival a dolgot, hogy a vádirat teljesen abszurd.

Az IRA egy volt munkatársa szerint viszont a vádirat megállapításai helytállóak. Marat Mindijarov 2014-ben jelentkezett bérkommentelőnek, de az amerikai műveletet végző Facebook-részlegre nem sikerült bekerülnie, mert oda szerinte csak a legjobb angoltudásúakat vették be, akik képesek lehetnek a neten amerikainak kiadni magukat. A beszámolója szerint a hazai pályás bértrollkodáshoz képest dupla fizetést kínáló facebookos részleghez a felvételi részeként arról kellett angolul írnia, hogy mennyi esélye van Clintonnak megnyerni a választást. Ő két hónap után kilépett a cégtől.

Mindijarovot egyébként a hétvégén, néhány órával azután, hogy nyugati újságíróknak mesélt az IRA-ról, letartóztatták Szentpéterváron. A Moscow Timesnak később azt mondta, hamis bombariadó előidézése miatt vették őrizetbe, de tagadta, hogy bármi ilyesmit elkövetett volna.

Az IRA mögött álló Prigozsin is tagadta az őt ért vádakat.

Tényleg, mit keres egy étteremtulajdonos egy trollgyár mögött?

Andrej Szoldatov ismert orosz újságíró és biztonsági szakértő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök még a második csecsen háború alatt alakította ki azt a modellt, hogy a Kreml a kiberhadműveleteket kiszervezi nem állami szereplőknek, jellemzően fontos politikai kapcsolatokkal rendelkező üzletembereknek. Így nemcsak a kockázat kisebb, de utólag is könnyebb letagadni az állami szerepvállalást.

Szoldatov szerint ennek a stratégiának a sikere abban is látszott, hogy milyen felemásra sikeredett, amikor az amerikai hírszerző szervek korábban megvádolták Oroszországot a demokraták meghekkelésével: vagy az orosz hírszerzésre mutogattak, de az állami kapcsolatot igazoló bizonyíték nélkül; vagy különféle medvenevekkel illetett hekkercsapatokra, de megint csak állami kapcsolódási pont bemutatása nélkül. Szoldatov szerint Mueller taktikát változtatott, és elkezdett nyilvánosan nekimenni ezeknek a hivatalosan nem állami szerveknek. Ezzel viszont az a probléma, hogy semmilyen bizonyíték nem ismert, amely az IRA-t a korábban a nyomozás fókuszában álló hekkelésekhez kötné. (Erre még visszatérünk.)

Egyébként Putyin azért feltehetően nem fogja olyan szorosan a kibergyeplőt, mint ahogy sokan elképzelik. “Az emberek nem kérnek engedélyt Putyintól: ‘Vlagyimir Vlagyimirovics, mehetünk és meghekkelhetjük s Demokrata Párt szervereit?' Ez nem így működik. Putyin sose igazán használja az internetet, így nem érti, hogyan működik” – mondta Anton Merkurov elemző.

De ha ilyen olajozottan működik a trollgyár, hogy bukhattak le ilyen könnyen?

Erről több elképzelés is létezik. Az, hogy a szálakat ilyen könnyen vissza lehetett vezetni az IRA-hoz, arra utalhat, hogy az orosz hírszerző szolgálatoknak nem volt közvetlen köze az akcióhoz. Más vélemények szerint a hazai pályán olyannyira nem kell a látszattal foglalkozni, hogy emiatt az amerikai akciózás elfedésére se fordítottak igazán nagy energiát.

De olyan spekuláció is kering, hogy a lebukást nem is biztos, hogy különösebben el akarták kerülni, hiszen zavarkeltésre és a paranoia fokozására a mostani helyzet – “az oroszok bele tudtak kavarni a kampányunkba!” – is tökéletesen alkalmas. Erre utalt tavaly tavasszal, akkor még FBI-igazgatóként az azóta eltávolított James Comey is a hekkelések kapcsán, amikor arról beszélt egy kongresszusi meghallgatáson, hogy az oroszok “szokatlanul hangosan avatkoztak be, mintha szinte nem is érdekelte volna őket, hogy tudjuk.”

Az meg, hogy a vádirat konkrét személyeket nevezett meg, de közülük egy sem köthető a Kremlhöz és csatolmányaihoz, közvetetten még erősíti is azt a narratívát, amellyel Putyin korábban a hekkervádakra reagált: elképzelhető, hogy lelkes patrióták önszántukból kardoskodnak az orosz érdekek mellett – na de az államhoz? Ahhoz aztán semmi közük.

(Érdemes azért megjegyezni, hogy a külföldi választások befolyásolása nem éppen orosz sajátság. Elég csak megnézni a Time magazin korabeli cikkét arról, hogy éppen húsz évvel a 2016-os választás előtt az Egyesült Államok hogyan segítette győzelemre az orosz Borisz Jelcint. De Olaszországtól Iránig lehetne még sorolni a példákat az amerikai beavatkozásra.)

Na de most akkor az oroszok Trumpnak dolgoztak vagy nem?

A vádirat Trump kampánycsapata kapcsán csak olyan esetekről írt, amikor a csapat tagjai vagy támogatói tudtukon kívül kerültek kapcsolatba oroszokkal. Az IRA eleinte egyébként csak általános zavarkeltésre törekedett, és leginkább Hillary Clinton demokrata elnökjelölt ellehetetlenítése lehetett az oroszok célja. Trump mögé csak 2016-ban álltak be, de mellette támogatták még a Clintont gyengítő Bernie Sanders demokrata és Jill Stein zöldpárti jelöltet is.

Használjatok ki minden lehetőséget Clinton és a többiek kritizálására (kivéve Sanderst és Trumpot – őket támogatjuk)”

– szólt például egy belső utasítás a vádirat szerint. Trump és Sanders támogatása egyébként egybe is vág a 2014-es induló célkitűzésekkel, hiszen mindketten a fennálló politikai rendszert kritizálták, amelyet az oroszok a vád szerint meg akartak ingatni, és amelynek Clinton emblematikus képviselője volt.

Mark Galeotti neves Oroszország-szakértő szerint a vádirat megengedi, hogy mindenki a maga narratívája szerint értelmezhesse: Trumpék szerint azt bizonyítja, hogy nem játszottak össze az oroszokkal, az ellenzéknek meg azt, hogy az oroszok tényleg segítették Trumpot – az igazság meg valahol a kettő között van.

Ez nem “Oroszország figyelmeztetéséről” szól, vagy valami akkora revelációról, amitől úgy kéne tennünk, mintha megrökönyödnénk. Ez a modern információs háború módszertana, és ami azt illeti, bizonyos mértékig a modern reklámozásé is.

Galeotti szerint Muellerék fellépése arra jó, hogy jelezze, szerintük az orosz beavatkozás bizonyítható. De a szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a vádirat csupán annyi, ami a nevében is benne van: vád. Vagyis nem bizonyíték, ezért érdemes fenntartásokkal kezelni.

Oké, nem Trump kedvéért, de akkor azért az oroszok döntötték el a választás eredményét?

Nyilván ez a legfontosabb, és persze a legbonyolultabb kérdés is egyben – és szinte lehetetlen utólag eldönteni. A Muellert kinevező Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettes mindenesetre a vádirat nyilvánosságra hozása utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, az nem állítja azt, hogy az orosz beavatkozás megváltoztatta volna a választás eredményét.

A fentebb idézett interjújában az IRA-val korábban foglalkozó orosz újságíró, Andrej Zaharov finoman az amerikai médiát is kritizálta, amiért szerinte szinte versenyt futnak azért, hogy ki talált több orosz Facebook-csoportot, de mintha arra már nem maradna idejük, hogy mélyebbre is nézzenek. Jelent meg például amerikai cikk olyan “választásbefolyásoló orosz Facebook-csoportról”, amelynek volt összesen száz tagja. Szerinte a valódi hatást kevésbé vizsgálták az amerikai kollégái.

De hát folyton azt hallani, hogy mindennek az az oka, hogy a Facebookot meg a Twittert elárasztják az álhírek, nagyrészt az orosz trolloknak köszönhetően. Mit kell ezen még vizsgálni?

Az online orosz propaganda szorosan összefügg az álhírek tudatos terjesztésével. Közvetlenül a választás után már hosszabban írtunk arról, hogy a közösségi médiában terjedő álhíreket felelőssé tenni a választás eredményéért erősen leegyszerűsítőnek tűnik. Később beszámoltunk egy kutatásról is, amely szintén arra jutott, hogy hajlamosak vagyunk jócskán túlértékelni az álhírek, sőt úgy általában a közösségi média szerepét is az amerikai politikában.

A vádirat kapcsán megint előkerült ez a kérdés is. Brendan Nyhan, a Dartmouth College kutatója a New York Timesban érvelt amellett, hogy bár az álhírek és a politikai botok valóban aggasztóak, a politikai hatásuk erősen fel van fújva, az emberek véleményét ugyanis nagyon nehéz megváltoztatni, különösen akkor, ha amúgy is olyan elkötelezettek valamelyik párt iránt, mint az erősen polarizált mai amerikai helyzetben.

Nyhan szerint egyre több tanulmány jut arra a megállapításra, hogy a legtöbbféle politikai meggyőzési kísérlet igen csekély hatásfokú, akár az álhíreket és a botokat, akár a big datára épülő online hirdetési kampányokat nézzük. Egy tavaly őszi metaanalízis például 49 tanulmány és felmérés áttekintése után erre a velős megállapításra jutott:

Amellett érvelünk, hogy a kampány során a kapcsolatteremtés és a hirdetések hatása az amerikaiak választására a legjobb becslés szerint nulla.

Két korábbi tanulmány is azt támasztotta alá, hogy az online hirdetések gyakorlatilag hatástalanok a politikusokkal és a politikai témákkal [pdf] kapcsolatos vélemények megváltoztatásában.

Nyhan szerint az álhírek és botok virágzásáról szóló híradások általában figyelmen kívül hagyják, hogy valódi embereket milyen arányban érnek el ezek a jelenségek; illetve hogy akit valóban elérnek, annak jellemzően olyan erős véleménye van már alapból is, hogy arra maximum ráerősíteni tudnak. (Persze a hatás mértékében egyéni különbségek is közrejátszhatnak.) Egy idén januári kutatás [pdf] szerint például a 2016-os választás előtt az álhírfogyasztás erősen a hírfogyasztók legkonzervatívabb beállítottságú 10 százalékára koncentrálódott, vagyis nem éppen a bizonytalankodó szavazókat érte el.

Az álhírek és az online propaganda túlértékelésének Nyhan szerint az lehet az egyik oka, hogy gyakran találkozunk óriási számokkal, de ritkán látjuk ezek kontextusát. A Twitter például azt jelentette [pdf], hogy az orosz botok a választás előtt 2,1 milliószor tweeteltek, ami elég durván hangzik – amíg hozzá nem tesszük, hogy ez a választásról szóló tweetek (tehát nem a platformon megjelent összes poszt) 1 százaléka, és csupán a választásról szóló bejegyzésmegtekintéseknek a 0,5 százalékát teszi ki. Egy másik példa: az egyik fenti tanulmány megállapította, hogy a Trump-támogatók által meglátogatott álhíroldalakon átlagosan 13 álhír volt. Viszont csak a Trump-támogatók 40 százaléka látogatott meg álhíroldalakat, és ezek az általuk meglátogatott híroldalaknak csupán a 6 százalékát tették ki.

Azt egyébként senki nem állítja, hogy ezek a jelenségek ne lennének aggasztóan, csak azt, hogy érdemes a helyükön és a súlyuknak megfelelően kezelni őket.

Azért az elég beszédes, hogy dollármilliókat költöttek el az oroszok a kampány befolyásolására, nem?

A vádiratból nem világos, pontosan mennyit költöttek. 2016 tavaszára elérték a havi 1,25 millió dolláros költést, de ezt a keretet az IRA nem csak erre a műveletre használta fel, és a közösségi médiás hirdetésekre fordított pénzről a vádirat csak annyit ír, ezreket költöttek rá havonta. Összehasonlításként: Trump és Clinton kampánya együttesen 2,4 milliárd dollárt égetett el.

Facebook-vezetők korábbi szenátusi meghallgatásaiból tudjuk, hogy az oroszok Facebookon és Instagramon összesen 3300 hirdetést vettek, amire nagyjából 100 ezer dollárt költöttek. (Ennek is töredékét az eredmény szempontjából fontos államokban.) Ez aprópénz a két jelölt által ugyanitt elvert 81 millió dollárhoz képest. A facebookos orosz hirdetéseket 11 millióan látták 2015 és 2017 között, de ezeknek a megtekintéseknek csak a 44 százaléka esett a választások előttre, a nagy részét már Trump győzelme után vették. A hirdetések 25 százalékát pedig senki nem látta.

A hirdetéseken túli tartalmak, vagyis a sima bejegyzések a Facebook számításai szerint a hírfolyam tartalmának 0,004 százalékát tették ki. Az se világos, a facebookos mozgósításnak mekkora sikere volt. Tudunk például olyan orosz trollok által szervezett eseményről, amelyre összesen négy ember ment el.

Az orosz online aktivitáson túli egyéb tényezőkről se feledkezzünk meg, például az elitellenes hangulatról és egyre kiélezettebb pártpolitikai megosztottságról; arról, hogy Clinton a kampányban több stratégiai hibát is vétett; vagy az emailbotránya miatt ellene folyó, az utolsó pillanatban újra előrángatott FBI-vizsgálatról se.

Vladimir Frolov külpolitikai elemző szerint pedig ha volt jelentős orosz befolyás a választásra, az sokkal inkább a Demokrata Párt meghekkelésének és az annak nyomán kiszivárogtatott információknak volt köszönhető.

Tényleg, mi most a helyzet az akkoriban óriási port kavart hekkelési üggyel?

Ahhoz képest, hogy a kampány alatt és még utána is ez a botrány szólt a legnagyobbat, az utóbbi időben erről valóban kevesebb szó esik. (A vádirat említ ugyan számítógépes visszaélést, de az nem a hekkerkedésre vonatkozik, hanem arra, hogy a vádlottak amerikai szervereket béreltek, hogy elfedjék, valójában orosz érdekeket szolgálnak ki.)

Pedig az amerikai belügyminisztérium (DHS) és az amerikai hírszerzést összefogó Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság (ODNI) egy közös közleményben már 2016 októberében kijelentette, hogy “az Egyesült Államok Hírszerzési Közössége nagy biztonsággal állítja, hogy az orosz kormány irányította az emailek ellopását amerikai személyektől és intézményektől, köztük politikai szervezetektől”.

Ezen a téren pedig lenne még mit bizonyítani bőven. Sok biztonsági szakértő rendre felhívja a figyelmet arra, hogy valójában igen kevés kézzel fogható bizonyíték vált eddig nyilvánosan is megismerhetővé, és a vádak leginkább bemondásra és nyilvánosan is elérhető információkra alapultak – volt is ezek közül a szakértők közül, aki most szarkasztikusan megjegyezte, hogy a hekkerek elleni vádiratot Mueller biztosan későbbre tartogatja.

És nem?

Az a helyzet, hogy tényleg nem kizárt, hogy van még erről is valami Muellér tarsolyában – a különleges ügyész csapata a washingtoni viszonyokhoz képest eddig is meglepően szivárgásmentesen tudta végezni a munkáját. A jogi szakértők egy hete arról vitatkoznak, hogy a vádiratot követhetik-e továbbiak, vagy nem valószínű, hogy ennél messzebb menne a különleges ügyész.

Adam Schiff, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának vezető demokratája, hétfőn már arra utalt, hogy ez a vádirat csak az orosz befolyás egyetlen aspektusával foglalkozott, így jöhet még bizonyíték Trump csapata és az oroszok tudatos összejátszására is – és éppen a hekkelési ügyet is felhozta példaként.

Az a tény, hogy Mueller az egyik téren nem állította, hogy volt aktív és tudatos együttműködés, nem jelenti azt, hogy egy másik téren se.

Lesz konkrét következménye a mostani vádiratnak? Mehetnek az oroszok a börtönbe?

Hát nem éppen. Jó eséllyel a vádlottak egyike se fog soha bíróság elé állni, de talán Oroszországot se hagyják el többet, a Kremlnek meg nyilván esze ágában sincs kiadni őket. Az IRA-tulajdonos Prigozsin pedig már eddig is tiltólistán volt az amerikai szankciók miatt, nem csoda, hogy a mostani fejlemények se különösebben hatották meg.

Egyébként is visszatérő kritika a külföldi kiberkémkedések és -támadások nyilvános amerikai elítélésével kapcsolatban, hogy gyakorlatilag lehetetlen bármilyen látványos válaszlépést tenni, így az ilyen ügyek nyilvánosság elé rángatása valójában sokkal többet árt, mint használ: Oroszországnak feltehetően simán megér néhány szankciót meg pár kitiltást egy ilyen sikeres akció, az impotens vagy reakció meg csak újrázásra bátorítja, nem is csak őket, hanem akár más nemzeteket is.

Ha börtönbe valószínűleg nem is, de az üzleti világba még eljuthatnak a trollok. A Daily Beast a vádirat alapján nyomozásba kezdett, és eljutott egy YourDigitalFace.com nevű oldalig, amely ugyanazt kínálja piaci szolgáltatásként, amivel fű alatt az IRA is foglalkozott: közösségimédia-menedzsmentet az Instagramon. A szakértelmet demonstrálni hivatott portfólió három fiókot mutat példaként – véletlenül éppen három olyat, amelyekről már tavaly októberben kiderült, hogy az IRA fedőprofiljai.

Ha pedig a kedves ügyfelet nem az Instagram, hanem inkább a Twitter, a Facebook, esetleg a Tumblr érdekli, az oldal továbbirányítja a contact@digitalfacelab.com emailcímre. A DigitalFaceLab.com jelenleg nem elérhető, de a Daily Beast utánanézett, hogy az oldalt nagyjából ugyanakkor regisztrálták, méghozzá kamu telefonszámmal és nem létező postai címmel, illetve a wemakeweather@gmail.com-mal – annak a 13 emailcímnek az egyikével, amelyekkel a vádirat szerint az oroszok PayPal-fiókokat nyitottak a bankszámláikhoz. A Daily Beast szerint a tavaly májusban regisztrált oldalt órákkal a vádirat megjelenése után lőtték le.