Index Vakbarát Hírportál

Adatvédők kritizálják a brit pornótörvényt

2018. március 6., kedd 12:40

Áprilistól lép életbe Nagy-Britanniában az a törvény, amely mindenkit arra kötelez, hogy ha pornót akar nézni, regisztráljon az adott oldalon, és igazolja, elmúlt 18 éves. Egy adatvédő szervezet azonban adatvédelmi katasztrófától tart – írja a BBC.

Az életkor igazolásához a MindGeek nevű pornós cég eszközét használhatják az oldalak. A cég szerint ez az AgeID nevű eszköz Németországban már 2015 óta használatban van, és külső cégek bevonásával hitelesíti a felhasználók korát. Többféle azonosítási módot is lehetővé tesz – például bankkártyás, sms-es, útleveles vagy jogosítványos azonosítást –, de a cég szóvivője szerint egyelőre nem világos, a törvény melyiket fogja előírni.

A MindGeek az online pornó közel monopolhelyzetben lévő óriáscége, több nagy pornóoldal is a tulajdonában van, ebben a cikkben írtunk róla és a pornóiparra gyakorolt hatásáról részletesebben. Korábban éppen amiatt is érték kritikák a törvényt, amiért egy ilyen domináns cég saját eszközét kényszerítené rá a többi piaci szereplőre is.

Az AgeID-t minden Nagy-Britanniából elérhető pornóoldal megveheti majd, illetve a független brit pornósoknak ingyen elérhető lesz. Ha egy felhasználó egyszer regisztrál vele, onnantól minden oldalt elérhet bármelyik eszközén.

Az új előírás a digitális gazdaságot szabályozó törvény része, és a célja a gyerekek védelme, de a kritikusai szerint a felnőttek adatai lesznek veszélynek kitéve, ha használniuk kell. A MindGeek azt közölte, hogy ők maguk nem fognak személyes adatokat tárolni, de az nem világos, hogy az említett külső cégekkel mi a helyzet. Ez azért különösen fontos kérdés, mert a felhasználók ezeken az oldalakon felfedik a szexuális preferenciáikat, ami meglehetősen érzékeny adat, és könnyű lehet visszaélni vele, ha kiszivárog. Márpedig az Open Rights Group nevű jogvédő szervezet szerint az adatlopás elkerülhetetlen lesz.

Ha az életkor-hitelesítési folyamat a jelenlegi módon fog működni, az a személyes információk soha nem látott kincsestára lesz. Ha meghekkelik, képesek lesznek a britek 

valaha újra a kormányra bízni az adataikat?

– tette fel a kérdést Myles Jackman, az Open Rights Group jogi igazgatója.

Szerinte egy ilyen megoldás csak arra lesz jó, hogy több embert fog olyan kerülőutak felé terelni, mint a virtuális magánhálózatok (VPN-ek) vagy a Tor böngésző, amelyekkel anonim módon is elérhetik, amit akarnak, vagyis jelen esetben a pornót.

Brutálisan ironikus, hogy miközben a kormány a szélsőségek elleni harc jegyében próbálja megtörni minden titkosítást, most ezek felé tereli az embereket

– tette hozzá, utalva arra, hogy a brit kormány szerint a titkosított kommunikáció teszi lehetővé a terroristák zavartalan kommunikációját, ezért igyekszik úton-útfélen ellehetetleníteni az ilyen szolgálatatásokat.

Rovatok