Index Vakbarát Hírportál

A BlackBerry beperli a Facebookot

2018. március 7., szerda 09:05

Új üzleti modellel próbálkozik a BlackBerry: szabadalomsértésért perlik a Facebookot – írja az Ars Technica. A BlackBerry keresete szerint a Facebook saját mobilos üzenetküldő alkalmazásai, illetve a szintén a cég tulajdonában lévő Whatsapp és Instagram is az ő innovációikat használják.

A szebb napokat látott kanadai mobilgyártó cég nem bírta tartani a lépést az okostelefon-piacon, 2016-ban kiszálltak a hardverbizniszből, azóta a BlackBerry márkájú androidos telefonokat a kínai TCL gyártja, maga a BlackBerry pedig a licencdíjakból, illetve szoftverekből és szolgáltatásokból él. Na meg van egy rakat szoftveres szabadalma, amelyek alapvető okostelefonos funkciókat érintenek, és elég tágak ahhoz, hogy kellemetlenségeket lehessen velük okozni más cégeknek – például a Facebooknak.

Ahogy az Ars Technica megjegyzi, nem ritka, hogy talajt vesztett techcégek feléjük kerekedő riválisokat szabadalmi perekkel próbálnak megfogni. A Facebookot például a Yahoo is hasonló indokkal perelte még 2012-ben, az Apple-nek pedig a Nokia ment neki 2016-ban. A BlackBerry is már 2016-ban nekikezdett a riválisok megvámolásának. Akkoriban egy kevésbé ismert, BLU nevű androidos céget, illetve az Avaya nevű telekomcéget perelték be, előbbi pedig tavaly fizetett is.

Trololo

A Facebook hét szabadalmat is megsértett a Blackberry szerint, ezek nagy része meglehetősen általános és sokak által használt megoldásokra vonatkoznak:

Az ügynek több kimenetele lehet. Az nem valószínű, hogy a Facebook (és később az összes többi cég, amelyik használja a fentieket) az összes appjának az alapvető működését átalakítaná emiatt. Ha a bíróság a BlackBerrynek ad igazat, a Facebook büntetést fizethet; ha ennek elébe akarnak menni, licencdíjat fizethetnek; megpróbálhatnak a saját szabadalmaikkal visszatámadni; a bíróság dönthet úgy, hogy a BlackBerrynek nincs igaza vagy a szabadalmai nem érvényesek.

A BlackBerry az Ars Technicának jelezte, hogy ők nagyon szívesen vennék, ha a Facebook a partnerük lenne, vagyis úgy tűnik, nyitottak lennének a licencdíjas megoldásra. A Facebook viszont finoman szólva kevésbé tűnik kompromisszumkésznek:

A BlackBerry keresete szomorúan tükrözi az üzenetküldő szolgáltatásaik állapotát. Miután felhagytak az innovációval, a BlackBerry most mások innovációit akarja megadóztatni. Harcolni tervezünk.

Rovatok