Index Vakbarát Hírportál

Új rekord: egy robot 0,38 másodperc alatt kirakta a Rubik-kockát

2018. március 8., csütörtök 17:10

A robotok már rég lehagyták az embert a Rubik-kocka kirakásában is. Az eddigi robotrekordot 2016-ban állították fel, akkor 0,637 másodperc alatt sikerült kirakni a kockát. Ezt döntötte most megy egy másik gép: mindössze 0,38 másodpercre volt szüksége – írja az Ars Technica.

Bár emberi mércével mérve csupán hajszálnyi különbségről van szó, Ben Katz és Jared Di Carlo masinája ezzel negyven százalékot javított a rekordon. Ehhez kivételesen nem okosítani kellett a gépeket, hanem magát a mozgásukat gyorsítani, hogy minél kevesebb idő alatt tudják elforgatni a kocka egyes oldalait.

A fejlesztők ehhez saját motort építettek, amely körülbelül 10 milliszekundum alatt képes elvégezni egy fordítást. Mivel a feladat megoldásához jellemzően 19-23 fordításra van szükség, akár 0,25 másodperc alá is lehetne szorítani a rekordot ugyanezzel a géppel. Katzék viszont inkább csak 15 másodperces fordításokkal dolgoztak, mivel a gépet elég nehéz finomhangolni (csak a nagy sebességű kamera segítségével lehet), és az esetleges hibák könnyen tönkretehetik az egész szerkezetet.

Katz és Di Carlo kettő Playstation 3 Eye webkamerát használ a kocka megfigyeléséhez. (Mivel ezek nem tudták rendesen megkülönböztetni a piros és narancssárga csempéket, utóbbiakat feketére festették nekik.) A szoftver a képek alapján azonosítja a színeket, és továbbítja az elrendezésüket a megoldóprogramnak, amely ezután kábelek közvetíti az utasításokat a kocka hat oldalát kezelő hat motornak. Ez a folyamat az érzékeléstől a mozdulat végrehajtásáig 45 milliszekundumot vesz igénybe.

És akkor az új rekorder megoldás:

Rovatok