Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztették a Cambridge Analytica főigazgatóját

2018. március 20., kedd 21:08

Átmenetileg felfüggesztették az állásából Alexander Nixet, a Cambridge Analytica vezérigazgatóját, írja a CBS. Nix azután került kereszttűzbe, hogy a brit Channel 4 több hónapos oknyomozás után lebuktatta a férfit, hogy egy beépített munkatársuknak tisztességtelen politikai ajánlatokat tett, és többek között azzal dicsekedett, hogy a cél érdekében akár örömlányokkal vagy hamis állításokkal is képesek tönkretenni a megrendelő politikai ellenfeleit.

A cég elnöksége azt közölte, hogy a Nix által mondottak semmilyen szinten sem képviselik a CA értékeit, és ezzel a lépéssel is jelzik, hogy komolyan veszik az ügy kivizsgálását. Az már más kérdés, hogy Nix helyét az a Dr. Alexander Tayler veszi át, aki a cég adatokért felelős vezetőjeként érintett a Facebookot lassan romba döntő 50 millió felhasználós adatlopásban.

A Cambridge Analytics az elmúlt évek egyik legsikeresebb adatelemző cég, többek között Donald Trump választási kampányát is segítették, saját állításuk szerint óriási sikerrel, és azóta még legalább egy tucat ország választásában voltak érdekeltek. A Channel 4 leleplező riportjából azonban kiderül, hogy Nix és két munkatársa attól sem riad vissza, ha politikai ellenfeleiket szándékosan meghamisított bizonyítékokkal, kamu vesztegetésekkel, volt kémekkel és más etikátlan és illegális eszközökkel járatják le. Nix a riport megjelenése után azt nyilatkozta, hogy csak rájátszott a beszélgetésre, mert tudta, hogy komolytalan a Channel 4 beépített embere, és csak meg akarta kímélni attól, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák.

Az egész ügy közben hatalmas botránnyá duzzadt, ugyanis pont a CA volt az, akik a vád szerint 50 millió Facebook-felhasználó adatait lopták el, és használták fel a kampányaikhoz. A hír miatt a Facebook a Verge szerint vészriadót rendelt, de egyelőre a cég képtelen rendes állásfoglalást tenni az ügyben, Mark Zuckerberg azóta sem szólalt meg. Közben viszont a Facebook árfolyama 5 százalékot esett a tőzsdén a hír hallatán. Ez 60 milliárd dollár, ami a legnagyobb értékcsökkenés a Facebook esetében az elmúlt négy évben, és szakértők szerint a zuhanás tovább folytatódhat. Pláne, hogy megjelent azóta a Channel 4 következő leleplező riportja, amelyről külön cikkben írunk.

Az egész botrány miatt az Európai és a Brit Parlament is válaszokat vár Zuckerbergtől, hogy hogyan történhetett olyan, hogy egy kutató megszerzett 50 millió profiladatot, majd ezt egész egyszerűen továbbította a CA-nak, akik pszichografikus profilokat építettek az adatokból, hogy aztán ezzel tudjanak meg minél többet a potenciális választók preferenciáiról.

Rovatok