Index Vakbarát Hírportál

Évekig a Földön marad még a Hubble űrteleszkóp utódja

2018. március 28., szerda 12:12

Ismét elhalasztotta a Hubble utóda, a James Webb űrtávcső fellövését a NASA.

Az új hírek szerint nagyjából 2020 májusáig nem tervezik az indítást. A james Webb a Hubble utódja, a világ legnagyobb űrteleszkópja lenne. A gigaprojektet azonban az a veszély is fenyegeti, hogy átszakítja az amerikai kongresszus által megszabott költségkorlátot.

A James Webb elkészültét 2016 novemberében tették közzé. John C. Mather, a Webb-program Nobel-díjas tudósa akkor azt mondta, az új űrtávcső az űrkutatás teljesen új területét fogja megnyitni,

„mivel ez a teleszkóp jóval hatékonyabb lesz, mint a nagy Hubble-űrtávcső”

A politikusok 2011-ben azt mondták, az űrtávcső megépítése nem kerülhet többe 8 milliárd dollárnál, a NASA vezetői szerint azonban az építési költségek meghaladhatják az összeget.

„Ha több pénzre lesz szükség, azt a Kongresszusnak kell ismét engedélyeznie” – idézi a BBC Robert Lightfootot, a hivatal igazgatóját.

Az obszervatóriumot az eredeti elképzelések szerint idén októberben bocsátották volna fel a Francia Guyanán működő európai űrkikötőből, de tavaly a NASA bejelentette, hogy az indulást 2019 tavaszára halasztja. Az űrtávcső elemeit legyártották, már csak az van hátra, hogy a tükröket és a műszereket összeszereljék az űreszköz szállítóelemével és a napárnyékolóval, ezután együtt teszteljék az egész szerkezetet.

A NASA keddi bejelentése szerint 2019-ben sem lesz semmi a felbocsátásból, azt hivatalosan most 2020 májusáig halasztották el.

A NASA első igazgatójáról, James Webbről elnevezett űrtávcső a Földtől másfél millió kilométerről fogja megfigyelni a Naprendszer objektumait. A tervek szerint 5-10 éven keresztül készít korábban elérhetetlen érzékenységű és felbontású felvételeket. Teljesítménye százszor nagyobb lesz, mint a Hubble űrteleszkópé. A műhold „szeme” képes lesz áthatolni a kozmikus poron és távoli égitestek halovány jelzéseit észlelni. Fénygyűjtő rendszerének 70-szer nagyobb a kapacitása, mint a Hubble űrteleszkópé, így a nagy tükörátmérőjének és az infravörös tartományban végzett megfigyeléseinek köszönhetően a világegyetem hőskorába kalauzol el – írja az MTI.

Rovatok