Index Vakbarát Hírportál

Adatvédelmi botrány alakul a Grindrnél

2018. április 3., kedd 10:27

Kisebb felháborodást keltett hétfőn, hogy a meleg társkereső alkalmazás, a Grindr kiadta a felhasználói adatai egy részét két külső cégnek. Állítólag a felhasználók HIV fertőzöttségére vonatkozó adatokat is megosztották, beleértve az utolsó egészségügyi szűrés időpontját is.

A Grindr felhasználói maguk adhatják meg az alkalmazásban a HIV státuszukat, illetve az utolsó szűrés időpontját. Az opció bevezetését a meleg közösségek és a nemzetközi egészségügyi szervezetek is támogatták. A potenciális partnerek így láthatták, hogy a partnerük fertőzött-e, illetve az alkalmazás tanácsot adhatott a felhasználónak, hogy mit tegyen, és emlékeztetőket küldhetett a szűrővizsgálatokról.

A Grindr azzal védekezett, hogy a gyakorlatuk összhangban van az iparban bevett módszerekkel, és igazságtalannak érzik, hogy éppen őket pécézték ki. Azt is megjegyezték, hogy a külső cégekkel megosztott információk nem kerültek illetéktelenek (pl. hirdetők) kezébe. Az adatokat kezelő vállalatok – az Apptimize és a Localytics – megbízásból dolgoztak a Grindernek; figyelték a felhasználói szokásokat, hogy megvizsgálják, mit lehetne javítani az alkalmazás működésén.

A Grindr szerint a legérzékenyebb felhasználói adatok titkosítottak, de egy norvég tiltakozó csoport szerint más, titkosítatlan adatok megosztása is a magánszféra megsértésének számít.

A HIV fertőzöttséget is mellékelték, más adatokkal egyetemben. Ez a fő probléma. [...] Szerintem ez a fejlesztői inkompetencia jele; hogy küldjünk el minden adatot, beleértve a HIV státuszt.

– mondta Antoine Pultier, a Tudományos és Ipari Kutatás Alapítvány munkatársa.

A BBC úgy értesült, hogy a Grindr már nem oszt meg adatokat az Apptimize-zal, és a Localyticsszel közös együttműködésük is éppen véget ér. A Grindr közölte, hogy

nem adott el és nem is fog eladni semmilyen azonosítható felhasználói információt – főleg nem a HIV státuszra vagy az utolsó szűrésre vonatkozó adatot – külső cégeknek vagy hirdetőknek.

(BBC News)

Rovatok