Index Vakbarát Hírportál

Hogy szippanthat ki a nyomás egy utast a repülő ablakán?

2018. április 18., szerda 11:42 | aznap frissítve

A repülős katasztrófafilmekből ismert jelenet következett be Amerikában: egy repülő ablaka betört, a keletkezett lyukon különféle tárgyak és kis híján egy utas is kirepült. A végül halálossá vált baleset nem az első ilyen a repülés történetében, 1989-ben például kilenc utast szippantott ki a nyomáskülönbség, amikor egy repülő ajtaja szakadt ki a helyéből. A mostani katasztrófahelyzetet egy vadászpilótanő oldotta meg.

A repülős katasztrófafilmek régi toposza vált valósággá kedden Amerikában, amikor a Southwest 1380-as számú járatának betört az ablaka. A New Yorkból menetrend szerint Dallasba tartó utasszállító bal oldali hajtóművéből az első vizsgálatok szerint anyagfáradás miatt tört le egy turbinalapát. Ez a lerepülő alkatrész a gép törzsének repült, kitört egy ablakot, pillanatok alatt közvetlen veszélybe sodorva a gépet és a fedélzeten lévő 143 utast.

Dzsekikkel próbálták betömködni a törzset

Nem véletlenül tört ki azonnal a pánik: a turbina darabja berepült az utastérbe és fejen talált egy utast. Az ablak üvegének szilánkjai többeknek okoztak sérüléseket, a beszámolók szerint minden tele volt vérrel, miközben a stewardessek és az utasok pánikban próbálták a kezük ügyébe akadó tárgyakkal eltömíteni a lyukat. A tömőanyagnak használt dzsekik, ruhadarabok azonban nem sokat értek, azonnal kirepültek a levegőbe.

De nem csak azok: a betört ablak mellett ülő utas, egy 43 éves nő is félig kirepült. Bár nem fért ki a keletkezett résen, a törzse jelentős része és a karja a gépen kívülre került, miközben utastársai belülről próbálták minden erejükkel megtartani és visszahúzni a fedélzetre. Ez hosszú percek után végül sikerült, de az asszony – vagy a külső sérülései, vagy az őt érő erőhatások következtében, erről nincsenek közelebbi információk – a gép sikeres philadelphiai kényszerleszállása után meghalt.

Bár kivételesen szerencsétlen balesetről van szó, nem először történt ilyen. Nem csak korai James Bond-filmekben vagy a nyolcvanas évekbeli Airport sorozatban volt hasonlóra példa, a valóságban is többször megtörtént már, hogy a gép törzsén keletkezett lyukon emberek repültek ki a levegőbe. 1989-ben például egy ajtó szakadt ki a törzs egy részét is magával rántva a United Airlines 811-eséről, kilenc utast szippantva ki a gépből.

Széteshet egy utasszállító?

A Verge-en egy repülésbiztonsági szakértő, a számos légi baleset ügyén dolgozó Thomas Anthony magyarázta el röviden, hogy mi történik pontosan hasonló esetekben. A kulcs a fedélzeti és a külső nyomás közötti többszörös különbség – erről kérdezték a szakértőt. Az alábbiakban rövidítve olvashatnak az interjúból.

Mi történik pontosan, ha egy gépen csökken a nyomás?

A szakmában ezt rapid nyomásvesztésnek nevezik. A fedélzeti nyomás célja, hogy a repülőn belül a levegőt olyan szinten tartsa, amiben kényelmesen lehet lélegezni. Minél magasabbra emelkedik a gép, annál inkább csökken a kinti nyomás. A kereskedelmi repülőkön ezért körülbelül 8000 láb (kb. 2500 méter) magasságnak megfelelő a légnyomás. Ha lyuk keletkezik, csökken a nyomás, kevesebb lesz az oxigén, és ilyenkor esnek le az oxigénmaszkok.

Mikor történik ez a hirtelen nyomásvesztés?

Ha az alumínium- vagy a modern gépeken több anyagból készülő külső burok kilyukad. Bombarobbanásnál sokkal nagyobb lesz persze a lyuk a gép oldalán, többször is előfordult, hogy az kiszippantott egy utast.

Számít, hogy egy kis, például golyó ütötte lyukról van szó, vagy egy nagyról?

Igen, egy pisztolygolyó is okozhat nyomásvesztést, de az nem ugyanaz, mint mondjuk egy nagy lyukkal járó szerkezeti sérülés. Emlékezetes például az Aloha Airlines esete, ahol a repülő egész teteje levált. Mivel ott a 737-es szigetről szigetre közlekedett, a sok le- és felszállásnak, valamint a meleg és párás időnek köszönhetően a törzs felső része erősen korrodálódott, és a törzs felső része gyakorlatilag lehámozódott, mintha a gépnek nem is lett volna teteje. Abban a balesetben egy stewardess, aki kirepült, meghalt, de csodával határos módon sok ember túlélte.

Hol a legbiztonságosabb ülni hirtelen nyomásvesztésnél?

Nem nagyon gondolkodtam még rajta, attól függ, hol a lyuk, de általánosságban azt mondanám, hogy a gép közepe felé, hiszen egy folyosói széken messzebb vagy a gép oldalától.

Hogy tudunk lélegezni nyomásvesztésnél, amikor még nem vettük fel a maszkot? Vissza kell tartani a lélegzetet?

Nem kell, elég az oxigén, még ha kevesebb is jut. Elég idő van az eszméletvesztés előtt, hogy felvegyük a maszkot. Csak viselkedjünk normálisan, húzzunk le, és lélegezzük be.

Széteshet a gép a nyomásvesztés miatt? 

Azt tudom mondani, hogy még soha nem tapasztaltunk ilyet, úgyhogy nagyon-nagyon valószínűtlen. Az Aloha járata még a törzs teteje nélkül is le tudott szállni, és ez azért mutatja, hogy egy repülőgép szerkezetileg eléggé egyben van.

Női vadászpilóta mentette meg a gépet

A legelképesztőbb esetről a légügyi szakértő nem is beszélt. 1990-ben a British Airways  Birminghamből Malagába tartó 539-es járatának 5300 méteres magasságban kiszakadt az előző nap rosszul beszerelt szélvédője, a pilótát félig kiszippantva a gépből. Tim Lancaster lába megakadt a műszerfalban, a felső test, fejjel előre azonban kilógott a gépből – a pilóta torzója betömte a lyukat, így a másodpilóta a lehető legmeredekebb ereszkedést követően sikeres kényszerleszállást hajtott végre. Földet érés után mindenki meglepetésére életben találták a pilótát. Értelemszerűen halottnak hitték, hiszen ereszkedés közben azt látták, hogy a feje ütemesen a megmaradt ablaknak csapódik, szeme nyitva, nem pislog – mint utólag kiderült, a sok száz kilométeres szél miatt volt képtelen erre. Lancaster fagyási sérülésekkel és zúzódásokkal megúszta a balesetet.

A Southwest mostani balesetében az utasok elmondása szerint sokan már a halálra készültek, nem nagyon bíztak benne, hogy túlélhetik, és azt sem tudták, a pilóták rendben vannak-e, urai-e a helyzetnek. Ehhez képest a gép simán landolt. 

Miközben már vizsgálják a felelősséget, hogy hogyan következhetett be a műszaki probléma, sokan a pilótát dicsérik.  A pilóta földi irányítással folytatott, kivételesen nyugodtnak tűnő beszélgetésébe bele is lehet hallgatni. Részlet az abszurdnak ható párbeszédből, dőlt betűvel a pilóta mondatai:

– Oda tudná irányítani a mentőket a leszállópályához? Sérült utasaink vannak.

– Sérült utasok, rendben. És a gép fizikailag ég?

– Nem ég, de egy része hiányzik. Azt mondják, van rajta egy lyuk, és valaki, öö, kirepült.

– Ne haragudjon, azt mondta, van egy lyuk, és valaki kirepült rajta?

Tammie Jo Shults tökéletesen oldotta meg a vészhelyzetet, és folyamatos tájékoztatással próbálta kezelni a pánikot. Mint most az amerikai lapok kiemelik, nem véletlenül: mielőtt 25 évvel ezelőtt a mostani légitársaságához szegődött, a légierő kevés női vadászpilótáinak egyike volt, az egyik első nő a Földön, aki F/A 18-ast vezetett – a sajtó most egyszerűen „badass”-nek titulálja.

A nagy utasszállítókon egyébként nem csak balesetekben vagy terrortámadásoknál keletkeznek lyukak; igazából minden egyes ablakon eleve van már egy szándékosan. Hogy miért, arról itt olvashatnak bővebben.

Borítókép: Az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség által közreadott képen szakértők vizsgálják a Southwest Airlines 1380-as járatának felrobbant hajtóművét a Philadelphiai Repülőtéren 2018. április 17-én, miután a gép kényszerleszállást hajtott végre. A New Yorkból a dallasi Love Fieldbe tartó járat hajtóműve repülés közben robbant fel, a gép ablakai betörtek, a balesetben legkevesebb egy ember életét vesztette. (MTI/EPA/NTSB)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hogy szippanthat ki a nyomás egy utast a repülő ablakán?

Dzsekikkel próbálták betömni a lyukat, miközben húzták vissza a társukat. Mi történik, ha kilyukad egy utasszállító?

233 · Apr 18, 2018 11:42am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Rovatok