Index Vakbarát Hírportál

Óriásit bővülhet a Digi, kemény feltételekkel

2018. május 10., csütörtök 10:35

Tavaly nyár óta húzódik a Digi és az Invitel lakossági üzletágának egyesülése, amit most végre lezárhatnak, miután a cégek megkapták a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását. A Digi 43 milliárd forintot fizet a rivális cég lakossági ügyfélbázisáért és hálózati infrastruktúrájáért.

Ennek a hatósági engedélynek azonban komoly ára van, a GVH ellenőrző biztos rendel ki, hogy a fúzió minden lépése transzparens legyen, és több tucat településen meg kell akadályozni, hogy az egymást átfedő hálózatokkal rendelkezzen a cég.

Az érintettek saját vezetékes távközlési hálózatai 34 településen működnek egymással párhuzamosan, és ezen belül 16 településen a verseny jelentős mértékű csökkenését eredményezné a Digi-Invitel fúzió. Miután a GVH erre rámutatott, a Digi vállalta, hogy hat hónapon belül eladja az összefonódással megszerzett hálózatokat, beleértve az infrastruktúrát és az előfizetői szerződéseket. A versenyhivatal biztosa többek közt arra fog árgus szemekkel figyelni, hogy a Digi meg se próbálja átcsábítani magához az eladásra kerülő ügyfeleket.

Ezen kívül még huszonöt településen, ahol az Invitel is jelen van, a Digi pedig a vállalkozáscsoportba tartozó i-TV Digitális Távközlési Zrt. révén, mástól bérelt hálózaton nyújt tévészolgáltatást, és a GVH szerint ezáltal is csökkenne a verseny.  A Digi vállalta, hogy ezeken a településeken kilép a bérleti szerződésekből, nem hosszabbítja meg azokat, és egy éven át nem végez marketing tevékenységet, nem szerződtet át ügyfeleket ezeken a településeken.

Ha minden előírás teljesül, akkor a GVH szerint nem sérül a verseny a távközlési piacon.

Amíg nem kapták meg a jóváhagyást, addig is mindkét cég aktívan fejlesztette a hálózatát, egymástól függetlenül, most viszont elkezdhetik végre összefésülni a rendszereiket. A Digi hamarosan mobilszolgáltatóként is piacra lép, ehhez évek óta megvan a szükséges frekvenciája, és most is nagy erőkkel építi a mobilhálózatát.

Rovatok