Index Vakbarát Hírportál

A mobilokkal venné fel a versenyt a Canon

2018. május 12., szombat 14:47 | aznap frissítve

Valószínűleg nincs nagyobb fotós közhely manapság annál, hogy a mobiltelefonok megölték a fényképezőgépet (vö. Video Killed the Radio Star). A kompakt fényképezőgépek szinte teljesen eltűntek a piacról, a nagy gyártók is csak szenvednek a közép- és fölső kategóriás palettájukkal, a piac jól érzékelhetően szűkül, az eladási számok stagnálnak, de leginkább visszaesést mutatnak. Ebben a gazdasági-technológiai környezetben nyitott némileg előremutató menekülési utat a MILC, azaz tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépek megjelenése, mely kategóriát szinte az összes jelentős gyártó ezerrel tol már jó ideje.

Hogy sikerül-e megszólítani az új termékekkel az embereket, akiknek a zsebében kivétel nélkül ott lapul egy egész tűrhető fényképezőgép, minden egyes új megjelenésnél rizikós kérdés, és a Canon új, idén februárban bemutatott majd áprilisban piacra dobott MILC fényképezőgépe, az EOS M50 esetében is fel lehet tenni. A tesztelésre megkapott M50 a Canon M-sorozatának legújabb tagja, és mint ilyen, a 2016-ban megjelent M5 továbbfejlesztett változatának is tekinthető. Nézzük milyen fegyverzettel száll szembe az okostelefonokba épített csillió megapixeles kamerákkal.

A DSLR kamerákhoz képest jóval kisebb és könnyebb M50 jól felépített, masszív gép, erre nyilván adnak is a Canon mérnökei. A váz persze nem fémötvözet (a drága magnéziumot a fölső kategóriás, profi DSLR gépek osztályára tartogatják), de kellően strapabíró polikarbonát, ami a napi szintű gyűrődést jól állja. A teszthez egy alapzoomot, a Canon EF-M 15-45 mm átfogású 1:3.5-6.3 fényerejű képstabilizátoros objektívet adta a Canon Hungária Kft., a felszerelés tehát nem volt különösebben túlméretes, bármilyen, ridikülnél nagyobb táskába bedobva rögtön kéznél tudott lenni, ha kellett.

A képminőségben és fölbontásban a Canonhoz méltóan hiba nincs, a jelenleg 170 - 320 ezer forint körüli összegért kapható (attól függően, hogy van-e hozzá szettben egy vagy több objektív) középkategóriás fényképezőgépben egy 24 megapixeles APS-C (azaz nem full frame) képalkotó szenzor dolgozik. Az érzékelőlapkával kapcsolatban a Canon előszeretettel hangsúlyozza a promóciós anyagokban, hogy a Dual Pixel CMOS AF zár és autofókusz megoldásnak köszönhetően minden korábinál gyorsabb és pontosabb az élességállítás, a képterület csaknem teljes egészén (csak a bal és jobb képszéleket nem fedi le a CMOS AF). És csakugyan, az autofókusz még gyér fényviszonyok közt is képes villámgyorsan megtalálni és követni a témát.

A Canon korábbi MILC gépeihez képest nem kis újdonság, hogy az M50 teljesen kihajtható és forgatható, érintéssel vezérelhető, 3 inches LCD kijelzőt kapott. A képek komponálása lényegesen könnyebb egy ilyen kijelzővel, arról nem is szólva, hogy igény szerint a fókusz vezérlése, sőt az exponálás is magán az LCD-n történhet. Optikai kereső nincs a gépen, van viszont 2,36 millió képpontos OLED elektronikus kereső, bár a felturbózott LCD mellett nincs különösebben kiemelkedő szerepe, legfeljebb akkor jön jól, ha valami gyors, pontos komponálást igénylő témát szeretnénk megörökíteni.

Digitális labor a gépben

Mindez eddig szép, de akkor is ott van a zsebemben a telefon, rajta a rakás Instagram filter, meg minden app ami kell, miért vigyem a nyaralásra a Canon gépét? A Canon válasza erre az, hogy az M50 is tud annyi új trükköt, mint egy telefon, és arra biztatja a jobb, már-már a DSLR-t megközelítő képminőségre vágyó fotósokat, hogy bátran lépjenek ki az okostelefonok nyújtotta komfortzónából. A tesztidőszak után ki merem jelenteni, hogy mindaz, amit a Canon mond, a fotók elkészültével válik leginkább érzékelhetővé.

Az EOS M50 ugyanis eddig nem nagyon látott módon egész komplex utómunkára kínál eszközöket. Amennyiben beállítjuk, hogy a kamera a JPG formátum mellett CR3 14 bites RAW-ban is mentse a képfájlokat, a fotózás végeztével le lehet ülni nyugiban, mondjuk naplemente után a bérelt nyugágyra a tengerparton, és nekilátni a fotók pimpeléséhez. Mintha csak a szűrőkkel játszanánk Instagramon. Előszöris a "Creative assist" menüben lehet különféle paraméterek mentén befolyásolni a fotó végső jellemzőit: fényerősség, kontraszt, színtelítettség, kétféle színegyensúly, de ha nincs kedvünk ezekkel a csúszkákkal babrálni, akkor 14 előre megadott sémából is választhatunk. Ha ez sem elég, jöhetnek a kreatív filterek, mint például a festményszerű kép, a szemcsés fekete-fehér film, a lomo (toy camera) vagy a lágy portré. Nézzük a játékkamera effekt használatát:

Ha elégedettek vagyunk az eredménnyel, lehet vágni, átméretezni, majd végül menteni az elkészült alkotást. A képet wifi vagy Bluetooth kapcsolaton továbbíthatjuk a telefonunkra, és onnan nyílegyenesen a szívünkhöz legközelebb álló közösségi média felületekre. (Lám, lám, a telefonról addig mégsem mondhatunk le, míg nem lesz pár beépített social media app a kamerában is.)

A funkciók tehát tényleg egész jól lefedik az okostelefonok nyújtotta szolgáltatásokat, van viszont pár, mondhatni bosszantó apróság, amik fölött nehéz szemet hunyni. Az egyik ilyen, hogy hiába kicsi és kellően kompakt az M50, a redőnyzár a profi DSLR-eket megszégyenítően zajos, és csak egyedül az SCN/néma üzemmódban tiltható. Ekkor hangját se hallani exponálás közben, így viszont elesünk egy sor beállítási lehetőségtől. Ilyen a zár hangja:

A másik kellemetlenség, hogy meglepően alacsony az akku üzemideje, egy töltéssel csupán 200-400 fotó, vagy 80 perc film készíthető el. Ha van is nálunk mondjuk pótakksi, egy kiadósabb túranapot nem bír ki a kamera. Az is érdekes megoldás, hogy bár képes 4k videók készítésére a kamera, az Ultra HD videofelvétel csak az üzemmódtárcsa videó állásában érhető el, bármilyen más módból indítva legfeljebb Full HD felbontásban rögzít a kamera. A kis piros gomb hirtelen felindulásból történő megnyomásával rögtönzött videóink tehát nem biztos, hogy az elviekben elérhető legjobb minőségben készülnek el. Ha túlzottan szigorúak akarunk lenni, akkor a negatívumok közt kell említeni, hogy szép és jó ugyan a kamerába épített RAW-feldolgozás, de azért alapvetően kissé komolytalan, a kellően kifinomult célszoftverekkel semmilyen téren nem veheti fel a versenyt.

Az a fránya proximity sensor

Ezekkel a hibákkal, hiányossággal nagyjából ki is lehet békülni, együtt lehet élni, van azonban valami, amit nem tudok hova tenni, és engem a legjobban zavart, ez pedig az arc közelségét érzékelő szenzor a szemkagylón belül, az elektronikus képkereső jobb oldalán. Ennek feladata elvileg annyi, hogy ha az OLED keresőt használjuk, akkor a szemünkhöz emelve a kamerát, automatikuan lekapcsolja a nagy hátoldali LCD-kijelzőt, hogy annak fénye ne zavarjon komponálás közben. Ez a szenzor túl érzékeny, és akkor is működik, amikor nem kellene. Ebből adódik, hogy egyrészt akkor is lekapcsolja az LCD-t, ha a képeket visszanézzük és képszerkesztés közben véletlenül egyik ujjunk a szenzor 2 centiméteres közelébe téved (gyakran előfordul). Másrészt akkor is lekapcsolja az LCD-t, ha a nagy kijelző ki van hajtva, ergo eszünk ágában sincs az elektronikus keresőt használni (pl. alacsonyra vagy magasra tartjuk a gépet), de komponálás közben arra téved egyik ujjunk vagy tetszőleges testrészünk (gyakran előfordul). Ez történik kihajtott kijelző mellett:

Nem tudom mennyire lenne bonyolult mérnöki munka ezt kiküszöbölni, de jó lenne lekorlátozni a szenzor működését arra, ha mondjuk 1 centiméternél kisebb távolságról és 2 másodpercnél tovább takarja valami (ami az OLED képkereső használatára jellemző állapot), és minden más esetben hagyja bekapcsolva az LCD-t.

Miután pár nap alatt rájöttem (hahaha), hogy miért kapcsol ki látszólag random helyzetekben az LCD, végülis egész jól használható munkaeszköznek bizonyult az M50, egy sor cikk elkészültéhez jól ki lehetett használni képességeit – nézzék csak: ételfotó, ásványfotó, robotfotó, őslényfotó – egyik sem akadály.

Végezetül jöjjenek a kamera főbb jellemzői:

Rovatok