Index Vakbarát Hírportál

Elkerülheti a csődöt a ZTE

2018. május 22., kedd 15:31

Az amerikai sajtó szerint nagyjából körvonalazódott, hogy az Egyesült Államok milyen feltételekkel hajlandó enyhíteni a kínai ZTE-re vonatkozó szankciókat. A mobiltelefont és hálózati berendezéseket gyártó cég ezzel elkerülheti a csődöt, ami az amerikai alkatrészek és szoftverek nélkül nagy eséllyel bekövetkezett volna.

Mint azt korábban megírtuk, az USA kormánya hét évre eltiltotta a ZTE-t az amerikai technológiák használatától, mert a cég megszegte az Irán és Észak-Korea elleni amerikai exporttilalmat, és az emiatt kiszabott felfüggesztett büntetés feltételeit sem tartotta be.

A ZTE-nek igen nagy részesedése van az USA-ban az olcsó készülékeivel, és a világ negyedik legnagyobb távközlési gyártója (hazánkban a Telenor épített 4G hálózatot a ZTE berendezéseivel).

Az amerikai tiltás gyakorlatilag ellehetetlenítette a ZTE működését, hiszen a termékei igen nagy részben - egyes becslések szerint 25-30 százalékban - amerikai technológiára épülnek. Használnak csipeket, és persze szoftvereket is, hiszen a telefonjaikon Android fut.

A ZTE-vel kapcsolatos döntés még nincs betonba öntve, de várhatóan véglegesítik a feltételeket, mielőtt Wilbur Ross kereskedelmi miniszter jövő héten Pekingbe látogat. Várható, hogy a cégre komoly büntetést szabnak ki, és a menedzsmentet is át kell alakítani az igazgatótanács szintjén. 

Rovatok