Budapesten 687 darab kicsi (ebből csak néhány tucat minősített) és egy darab óriási óvóhely van kialakítva légitámadás vagy atomcsapás esetére. Ez utóbbi óriási óvóhely nem más, mint a 2-es és a 3-as metró alagútjainak rendszere: a metróvonalak 9 szektorában összesen 220 ezer embernek van hely. Ez nyilvánvalóan nem elég a bő másfél millió lakosnak: vész esetén az érkezési sorrend dönt; aki lemarad, kint marad. A nagy rohanásban ráadásul nem szabad elfeledkezni az ételről sem, mert a városi legendákkal ellentétben odalent nincs semmiféle konzervhegy felhalmozva.

A szerencsés 220 ezer ember se jár sokkal jobban, mint a kint rekedtek: csupán három napra elég az energiaforrás. Utána lehet szépen csendben reménykedni a túlélésben, egymás nyakán ülve a sötét alagútban a síneken. Addig viszont a 600-800 Pascal túlnyomás, valamint a szellőző, por- és harcigáz-szűrő rendszer megvéd a szennyezett levegőtől.

A kissé kísérteties, nyomasztó bejárás során megnézhettük a hosszú évtizedekig titokban tartott, csak városi legendákból ismert, aztán később többször is megnyitott Rákosi-féle atombunkert is. Az egyre kopó történelmi jelentőségű komplexum ma már jószerével az enyészeté. A közlekedési cég többször is próbálta valahogy értékesíteni, bérbe adni. Különböző vállalkozók próbálkoztak a hasznosításával: egyikük gombát tenyésztett volna, a másik diszkót akart működtetni. Legtovább egy szerverterem terveivel jutottak, de aztán abból se lett semmi, mint a VIP-bunkerből. Jelenleg a BKV állagmegóvást végez, és gyakorlatilag nulla esélyt látnak arra, hogy bármiféle értelmes módon hasznosítani lehessen az atombunkert.

Az elátkozott járatokban a távolból mintha egy alacsony, tömzsi és kopasz ember hisztérikus kacagását lehetne néha hallani.