Index Vakbarát Hírportál

A lányok hajlamosabbak a mobilfüggőségre

2018. június 5., kedd 11:21

A lányok kétszer annyira hajlamosak az okostelefon-függőségre, mint a fiúk, ami abból adódhat, hogy többet használják a közösségi médiát és az üzenetküldő szolgáltatásokat – idézi az MTI egy kedden közzétett dél-koreai tanulmány fő megállapítását.

A kutatásban 1796 serdülőkorú, átlagosan 14,9 éves diák, közülük 820 fiú és 976 lány adatait használták fel. A vizsgálat szerint a fiúk közösségimédia-használata 26,5 százalékos volt, a lányoknál viszont 41,2 százalék. Az üzenetküldő appokat a fiúk 12,8 százalékban, a lányok 23,6 százalékban használták. A lányok körében 23,9 százalék volt a mobilfüggőség kockázata, a fiúknál 15,1 százalék.

Az eredmények szerint sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek mobilfüggők azok a diáklányok, akik fogyasztanak alkoholt, rosszabb a tanulmányi teljesítményük vagy éjfél után fekszenek le. Az alkoholt fogyasztó diákoknál viszont 1,7 százalékkal nagyobb volt a kockázat a többiekhez képest.

A mobilfüggőség és az éjszakai alvás hossza között szintén kimutatható kapcsolatot találtak a Pediatrics and Child Health folyóiratban megjelent tanulmány szerzői. A legnagyobb kockázatnak kitett serdülők 40,4 százaléka hat vagy annál kevesebb órát aludt éjszaka, míg az alacsony kockázatú csoportnak csak a 28,3 százaléka pihent ilyen keveset. A magasabb kockázatú csoport tagjai arra panaszkodtak, hogy nehezen alszanak el és nem érzik kipihentnek magukat reggel.

Az alvás minősége serdülőkorban hatással van a fejlődésre, az érzelmi stabilitásra, a tanulási képességre. Ezért alapvető, hogy kezeljük az okostelefon-függőséget, amely befolyásolja a megfelelő alvási szokásokat

– fogalmaztak a kutatók, akik szerint társadalmi szinten kell kifejleszteni a függőségmegelőzés eszközeit.

Mobilfüggőségi láz

A technológia-, és azon belül különösen a mobilfüggőség forró téma az utóbbi pár évben, egyre többen és egyre többeket elérve beszélnek arról, hogy napjaink népszerű online szolgáltatásai már a felépítésükkel és a beépített funkcióikkal olyan viselkedést ösztönöznek, amely kísértetiesen hasonlít a függőség klasszikus formáira. Bár arról erősen megoszlanak a vélemények, hogy valóban függőségről van-e szó, illetve hogy például a közösségi média hatása hasonlítható-e egyáltalán a drogokéhoz.

Mindenesetre a probléma már a legnagyobb techcégek ingerküszöbét is elérte, a Facebooktól a Google-ön és az Instagramon át az Apple-ig többen is a mobilhasználat kontroll alatt tartását célzó új funkciókat jelentettek be a közelmúltban.

A gyerekek mobilhasználatáról és a mobilfüggőség veszélyeiről bővebben a Tari Annamária pszichológussal készült korábbi interjúnkban is olvashat.

(Borítókép:  Carl Court / Getty Images Hungary)

Rovatok