Index Vakbarát Hírportál

Kirúgott egy gép, és semmit sem tehettem ellene

2018. június 22., péntek 13:12

Az automatizálás tényleges előnyt jelenthet egy vállalatnak, de muszáj biztosítani azt, hogy a gépek hibázásakor az emberek átvehessék az irányítást.

– írja hosszú blogbejegyzésében Ibrahim Diallo, akit a számítógépes rendszerek bonyolult összjátéka három hétre munkanélkülivé tett. És senki nem volt, aki segíthetett volna rajta.

A történet úgy kezdődött, hogy Diallo, aki egy Los Angeles-i irodaházban dolgozott, észrevette, hogy nem működik a belépőkártyája. Azt hitte, elromlott. Miután a biztonsági őr beengedte az irodába, új kártyát kért a menedzserétől. A menedzser megígérte, hogy intézkedik, de amikor lehívták az adatait, közölte Diallóval, hogy a neve mellett az „inaktív” jelölés található. Vagyis a kártya nem elromlott, hanem letiltották.

Ebéd után a munkaügyes kolléga közölte Diallóval, hogy kapott egy emailt, miszerint a cég felbontotta Diallo szerződését. Diallo ekkor nyolc hónapja dolgozott náluk, de a szerződése három évre szólt. A munkaügyes kolléga megígérte, hogy utánanéz, mi történhetett.

Másnap Diallót a vállalat összes számítógépes rendszeréből kitiltották. Rövidesen két ember jelent meg az asztalánál, akik udvariasan közölték, hogy emailben utasítást kaptak arra, hogy kísérjék ki Mr. Diallót az épületből.

Kirúgtak. A menedzserem semmit nem tudott csinálni. Az igazgatóm se. Tehetetlenül álltak, miközben összepakoltam és elhagytam az épületet.

Diallo főnökeinek három hétig tartott, mire kiderítették, hogy mi okozhatta a hibát.

A cégen belüli átszervezés miatt mind a személyzet, mind az informatikai rendszer megváltozott. Diallo első főnökét korábban elbocsátották, és külsősként foglalkoztatták tovább. Emiatt nem újíthatta meg Diallo szerződését az új rendszerben. Ami ezek után úgy észlelte, hogy nincs érvényes szerződése, és az összes hozzáférését letiltotta a céges levélfióktól a belépőkártyáig.

Az összes szükséges utasítást automatikusan küldték, és minden utasítás automatikusan egy következő utasítást indított el. Például miután letiltották a belépőkártyámat, nem volt rá mód, hogy újraaktiváljuk. A letiltás után a biztonsági személyzet automatikus értesítést kapott egy nemrég elbocsátott alkalmazottról. A Windows-profilom letiltásáról is emailt küldött a rendszer. A Jira-profilomról is. És így tovább.

Diallo visszakapta a munkáját, de a számítógépes rendszer hibái miatt háromheti fizetéstől esett el, és szégyellte, hogy a biztonsági őrök úgy kísérték ki az épületből, mint egy bűnözőt. Ráadásul utólag magyarázkodhatott a kollégáinak, hogy hová tűnt három hétre.

Úgy döntött, hogy inkább más munkát keres.

(BBC News | iDiallo)

Rovatok