Index Vakbarát Hírportál

Összehajtható Surface készül a Microsoftnál

2018. július 1., vasárnap 10:34

Legalább két éve dolgozik a Microsoft az Andromeda kódnéven ismert hordozható Surface eszközön, és ennek a munkának szabadalmakban is nyomait láthattuk. A The Verge által megszerzett belső dokumentumból az is kiderül, hogy egy zsebre vágható Surface is szerepel a redmondi cég terveiben.

Nagy különbség, hogy a képek alapján a Surface Andromeda szétszedhető lesz, és mindkét felén érintőkijelző található, nem mechanikus gombok, mint az egykori Communicatorokon. A Microsoft a tollal való használatot is támogatni fogja, akárcsak a most kapható Surface tableteken.

Az a kérdés is megválaszolatlan egyelőre, hogy milyen platformra épül majd az Andromeda. A hasonlóan kis méretű eszközökben a Qualcomm processzorok vannak túlsúlyban, és a Windows 10 már képes ezeken a csipeken is futni, ám az sem elhanyagolható tény, hogy a Microsoft még mindig fontos szövetségese az Intelnek. Az biztos, hogy a Microsoft nem szúrhatja el a dolgot, ahogyan az okostelefonok piacán elszúrta, és kénytelen volt teljesen átengedni a terepet a rivális Androidnak és iOS-nek.

(The Verge)    

Rovatok