Index Vakbarát Hírportál

Internet-lefedettségben sereghajtók vagyunk

2018. július 5., csütörtök 13:47

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) június végén tette közzé legújabb, 2017 decemberében felvett adatok alapján készített jelentését. Ebben azt listázták, hogy hogyan alakultak a széles sávú internet-előfizetések a vizsgált országcsoportban; a korábbi 35 tag mellett Kolumbiában és Litvániában.

A jelentés főbb megállapításai:

A jelentés készítői megjegyezték, hogy az újonnan felvett két ország, Kolumbia és Litvánia adatainak feldolgozása miatt az OECD-szintű adatok torzítanak, vagyis nem (illetve korlátozottan) használhatóak fel korábbi statisztikákkal való egybevetésre.

A lokalizált részletes adatok szerint Magyarország az OECD-országok között általában a rangsor utolsó harmadában található a száz főre kivetített mérések alapján, ugyanakkor például a vezetékes hálózat növekedésében az előkelő hatodik helyen vagyunk – igaz, hogy ebben a szegmensben tized-, és néha századszázalékok adják az eltéréseket az élmezőnyben.

(IT Café)

Rovatok