Index Vakbarát Hírportál

Az első színes 3D emberi röntgenfelvétel

2018. július 11., szerda 13:05

A világon először készült színes, 3d röntgenfelvétel az emberi testről új-zélandi kutatóknak köszönhetően, akik az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) egy részecskefizikai kísérletekhez fejlesztett technológiáját használták fel a műszerhez – írja honlapján a CERN.

A Medipix nevű technológiát eredetileg arra használták, hogy a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) egyes kísérleteiben a részecskéket észleljék vele és képet alkossanak róluk. Hasonlóan működik, mint egy kamera, de a pixeleket elérő minden egyes részecskét érzékel és megszámol, az eredmény pedig egy nagy felbontású és kontrasztú, nagyon pontos kép.

A két kutató, akik a harmadik generációs Medipix3 csip orvosi felhasználását kidolgozták, apa és fia, Phil és Anthony Butler a Canterbury és az Otago Egyetemről, akik egy évtizeden át fejlesztették a képalkotó műszert. A 3d testszkennert, amelyben a speciális csipet a színes 3d képek létrehozásához szükséges algoritmusokkal egészítették ki, az egyetemekkel közreműködő MARS Bioimaging nevű cég fogja majd piacra dobni.

A képeken a színek az műszer által érzékelt röntgenfotonok különböző energiaszintjeit jelölik, amelyek alapján beazonosíthatók a testrészek különféle alkotóelemei, mint a zsír, a víz, a kalcium, illetve a betegségekre utaló jelek.

Eddig a kutatók a MARS szkennerének egy kisebb változatát használták a rákdiagnosztikára, szív- és érrendszeri betegségek észlelésére, illetve a csont- és ízületi problémák azonosítására. Anthony Butler szerint az első eredményeik azt mutatják, hogy a képalkotó eljárásuk rutinszerű kórházi alkalmazása pontosabb diagnózisok és személyre szabottabb kezelések felé nyithat utat. A következő hónapokban jönnek az első klinikai tesztek, amelyek során új-zélandi ortopédiai és reumatológiai pácienseken fogják bevetni a műszert.

Rovatok