Megér több mint félmillió forintot egy kínai telefon?
További Cellanapló cikkek
Bár Kínában már decemberben leleplezték az új mobilokat, idehaza egészen a 2023-as barcelonai Mobil Világkongresszusig kellett várni, hogy a Xiaomi bemutassa teljesen új, 13-as készülékcsaládját. Az új mobilok frissített külsővel és belsővel kerülnek majd fel a boltok polcaira március 8-án, a helyzet azonban az, hogy mi már lassan két hete megállás nélkül nyomkodjuk az egyik új kiadást – nézzük, mit tud a Xiaomi 13 Pro.
A kínai gyártó egyértelműen a prémiumkategóriát célozta meg a termékkel, dobozában a mai sztenderdektől eltérőn minden szükséges kiegészítőt megtalálunk – és még többet is. A kötelező papírmunka és természetesen a mobil mellett találunk a csomagolásban egy USB-A–USB-C kábelt, egy 120 wattos adaptert, egy SIM-tűt és egy átlátszó szilikontokot is az extra védelem érdekében. Ennek köszönhetően persze a csomagolás sem olyan kecses, mint – mondjuk – egy Galaxy S23 Ultra vagy egy iPhone 14 Pro esetében, cserébe azonban mindent megkapunk a készülékhez.
162,9 × 74,6 × 8,4 milliméteres dimenzióival a Xiaomi 13 Pro kényelmesen elfér a kézben, a tükörfényesre polírozott alumíniumkeretnek és a szintén fényes, rendkívüli ujjlenyomatmágnes hátlapi borításnak köszönhetően azonban kifejezetten csúszós tud lenni – egy lazább zsebből ülő helyzetben például biztosan ki fog szökni a mobil.
A Xiaomi természetesen a kijelző tekintetében sem spórolt semmin sem. A 13 Pro egy 6,73 hüvelykes, 1440 × 3200 pixel felbontású, 120 hertzes képfrissítésre és maximális 1900 nites fehérfényerő kibocsátására képes, Dolby Vision és HDR10+ szabványokkal rendelkező, 20:9 képarányú, LTPO OLED-kijelzőt kapott, melyet Gorilla Glass Victus véd – ebből sajnos csak az első generáció. Hiába ugyanis a márciusi megjelenés, mint írtuk, a mobil keleten már decemberben debütált, így nem kaphatta meg a Corning legújabb fejlesztését.
A kijelző egyébként gyönyörű, az 522-es ppi-nek köszönhetően egyáltalán nem látni pixeleket, még úgy sem, hogy alapértelmezett üzemmódban a készülék nem is WQHD+, hanem csak FHD+-ben jelenít meg tartalmakat, akkumulátorkímélés céljából. Szintén nem elhanyagolható, hogy a kijelző a széleken hajlított, ennek köszönhetően a hasznos kijelzőfelület valamivel kevesebb, mint 6,73 hüvelyk, a széleken pedig enyhe elszíneződést tapasztalhatunk, amennyiben teljesen szemből nézzük a mobilt.
Ezt leszámítva azonban a Xiaomi 13 Pro kijelzője abszolút a csúcskategóriát képviseli, színhűségben vetekszik a Samsung Galaxy S23-as mobilok Dynamic AMOLED 2X-paneljével, fényerőben pedig még felül is múlja azt
– igaz, ezt túl sokáig nem képes fenntartani. A színhűséghez persze még hozzátartozik, hogy mint az az androidos telefonok többségénél már megszokhatóvá vált, alapértelmezetten itt is egy élénkebb színprofilt alkalmaz a mobil, a beállításokban azonban pár koppintással visszaválthatunk az eredeti színsémára. A kijelző alatt egyébként még megbújik egy optikai ujjlenyomat-olvasó is, melyet a készülék feloldására használhatunk. Ennek pontossága változó, néha villámsebességgel feloldódik a készülék, ha azonban kicsit izzadtabb a kezünk, vagy maszatosabb a kijelző, a második, harmadik próbálkozásra sem fog minket beengedni.
Erőből sincs hiány
A Xiaomi 13 Pro lelke a Qualcomm-féle, négy nanométeren készülő Snapdragon 8 Gen 2-es (1 × 3.2 GHz Cortex-X3, 2 × 2.8 GHz Cortex-A715, 2 × 2.8 GHz Cortex-A710 és 3 × 2.0 GHz Cortex-A510) chipsetével van felszerelve, melyet 12 gigabyte memória egészít ki a zökkenőmentes multitaskingélmény érdekében. Az Android 13-ra épülő MIUI 14 egyébként meglepően jól kezeli ezt, tapasztalataink alapján a hőelvezetéssel azonban továbbra is meggyűlik a baja a mobilnak, igaz, korántsem olyan szinten, mint az előd esetében.
A meglepő az, hogy míg három egymás utáni Geekbench 5-ös programmal elvégzett benchmarking nem mutatott szignifikáns teljesítmény-visszaesést, addig 15-20 perc intenzív játék (például Asphalt 9, Call of Duty: Mobile) után már érezhetően forró lett a készülék, és FPS-számban is visszaesés volt tapasztalható. Ez persze számtalan tényezőtől függ, kezdve a háttérben futó egyéb alkalmazások számától egészen a tesztkörnyezetként szolgáló szoba hőmérsékletéig, a jelenség azonban vagy így, vagy úgy, de megfigyelhető. Az érdekesség kedvéért alább feltüntettük a három mérés részletes eredményeit:
- Első kör: 1470 pont az egymagos és 4861 pont a többmagos teljesítményre
- Második kör: 1485 pont az egymagos és 4902 pont a többmagos teljesítményre
- Harmadik kör: 1478 pont az egymagos és 4787 pont a többmagos teljesítményre
A számokkal a Xiaomi 13 Pro egyértelműen a Galaxy S23 Ultra (1956/5126) és az iPhone 14 Pro (2548/6555) mögött marad, a gyakorlatban a lemaradás azonban egyáltalán nem szignifikáns.
Lemásolhatom? Persze, csak kicsit írd át
Mint azt korábban említettük, a készüléken az Android 13-as alapokra épülő MIUI 14.0.11-es felület fut, mely kifejezetten stabil és reszponzív, láthatóan azonban még mindig számos területen inspirálódik az Apple-féle iOS-ből, kezdve a vezérlőközpont kinézetével a gesztusvezérléseken át egészen a kezdőképernyő felépítéséig. Ettől függetlenül azonban a felhasználóélmény remek, az animációk a 120 hertzes képfrissítésnek köszönhetően pörgősek, és a tesztidőszak alatt akadásokkal sem nagyon találkoztunk.
Ezek mellett megjegyezném, hogy belátásom szerint a Xiaomi 13 Pro rendelkezik az androidos telefonok közül az egyik, ha nem a legjobb vibramotorral, a haptikus visszajelzések erőteljesek és abszolút feldobják a felhasználói élményt, ehhez hasonlóval talán csak az iPhone-okban lehet találkozni, ahol a TapTic Engine névre hallgató kis kütyü felel a különböző rezgésekért és haptikus visszajelzésekért.
A nagy visszatérő
Kamerák tekintetében hármat találunk a készülék hátoldalán, melyek egy kifejezetten nagy, még az iPhone 14 Próban fellelhetőnél is terebélyesebb kameraszigetben bújnak meg, melyen ott virít a Leica felirat is – az optikai készülékeket gyártó, illetve fejlesztő, német székhelyű cégcsoport ugyanis a Huawei után ezúttal már a Xiaomival működik együtt. A hátlapon találunk egy 50,3 megapixeles (f/1.9, 23mm,, 1.0", 1.6µm, Dual Pixel PDAF, Laser AF, OIS) nagy látószögű kamerát, egy 50 megapixeles (f/2.0, 75mm, PDAF) 3,2-szeres optikai zoomra képes telefotókamerát és egy szintén 50 megapixeles (f/2.2, 14mm, 115˚, AF) ultranagy látószögű kamerát. A Xiaomi 12T Próban fellelhető 200 megapixeles szenzornak tehát itt nyoma sincs, a helyzet azonban az, hogy az nem is feltétlenül hiányzik, a Xiaomi 13 Pro ugyanis 50 megapixelen is kiemelkedő képeket készít, a szintén csúcskategóriás Galaxy S23 Ultra szintjét azonban nem üti meg.
A Leicával való együttműködéshez hozzátartozik még az is, hogy a 13 Pro egy szoftveres tuningot is kapott, a beépített kamera alkalmazásban két különböző, leicás képfeldolgozó mód közül választhatunk. Ha természetesebb megjelenést szeretnénk adni képeinknek, akkor a Leica Authentic opciót érdemes választani, ha pedig élénkebb képekre vágyunk, akkor a Leica Vibrant mód lesz a tökéletes. Videózás tekintetében egészen 8K@24fps-ig tudunk elmenni, ennek használatát azonban, akárcsak a Samsung készülékeinél, itt sem javasoljuk, a 4K@30fps vagy a 4K@60fps sokkal jobb választás lehet.
Az előlapon egy 32 megapixeles nagy látószögű kamera figyel minket, mely az arcalapú feloldást is lehetővé teszi, de csak 2D-s formában, így a legmagasabb szintű biztonság érdekében ennek használata sem ajánlott – érdemesebb az ujjlenyomat-olvasónál maradni. Az előlapi kamerával készített szelfik egyébként szépek, portré módban azonban már meggyűlik a beépített algoritmusoknak és mesterséges intelligenciának a baja a bokeh effekt tökéletes elhelyezésével, legfőképp a haj területén. Ugyanez szerencsére már nem mondható el a hátlapi kamerával készült portréfotókra, naplemente után azonban cserben hagyhat minket a készülék, az éjszakai fotók a legtöbb esetben szétesnek, homályosak, mely a 13 Pro árkategóriájában nem feltétlenül elfogadható.
Nem ő lesz az akkumulátorkirály
A Xiaomi 13 Próban egy 4820 milliamperórás akkumulátor kapott helyet, mely első blikkre egyáltalán nem tűnhet kevésnek, a gyakorlatban azonban már más a helyzet. A ludas minden bizonnyal a Snapdragon 8 Gen 2-es chip lehet, mely játék közben csak úgy zabálja az energiát – intenzívebb használat mellett a tesztidőszak alatt a Xiaomi új készüléke még egy napot sem bírt ki egy töltéssel, átlagos használat mellett azonban egy napot szinte biztosan kihúzunk vele.
A gyengébb üzemidőért kárpótol a 120 wattos töltési sebesség, melyre csak a brutális jelzőt lehet használni, a Xiaomi elmondása szerint kevesebb mint 20 perc alatt nulláról 100 százalékra tölthetjük a telefonunkat. A vezeték nélküli töltés egyébként 50 wattig támogatott, míg a fordított vezeték nélküli töltés – tehát amikor maga a telefon ad át energiát kisebb készülékeinknek, például fülhallgatónak vagy okosórának – 10 wattig támogatott.
Összegezve
A Xiaomi új dobása szinte biztosan közönségkedvenc lesz, hiszen többé-kevésbé minden megvan benne, amit manapság egy prémiumkategóriás mobiltól elvárhatunk, ráadásul mindezt a kínai cég valamivel olcsóbban is kínálja. A Xiaomi 13 Pro 525 ezer forintos ajánlott fogyasztói árról indul, mellyel a Galaxy S23+-szal került azonos árkategóriába.
A két készülék számos területen hasonló specifikációkkal rendelkezik, azonban találunk különbségeket is. Kijelző tekintetében például nagyon szoros a verseny, a nagyobb fényerő miatt azonban a Xiaomi 13 Pro felülmúlja a Galaxyt, mely az egyedi gyártású, Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy chipnek köszönhetően teljesítményben nyújt többet, a döntés tehát nehéz.
Mint azt korábban is írtuk, a Xiaomi 13 Pro március 8-án kerül a boltok polcaira, az 525 ezer forintos árért cserébe egy 256 gigabyte-os tárhellyel szerelt készüléket kapunk, 12 gigabyte memória társaságában.