Nyakunkon az Android 14, ezekkel újíthat a rendszer
További Cellanapló cikkek
Ugyan az androidos mobilok többsége még csak az elmúlt hetekben, hónapokban kapta meg az Android 13-as frissítést – ha egyáltalán megkapták –, a Google már javában a legújabb verzión dolgozik, amelynek a napokban már a második fejlesztői béta-verziója is megjelent.
Mint ismert, a Google korábban mindig egy édesség nevéhez párosította operációs rendszerének aktuális verzióját, amelyek ábécésorrendben követték egymást – így lett az Android 5.0 például Lollipop, azaz nyalóka, az Android 6.0 Marshmallow, azaz mályvacukor, az Android 7.0 Nougat, azaz nugát. Sokak bánatára az Android 10.0 óta a Google már nem használja a különféle marketinganyagokban az édességneveket, belső körökben azonban továbbra is követik a hagyományokat.
Ennek köszönhetően természetesen az Android 14 is kapott egy második nevet, amely jóformán az egyetlen édesség, ami a jelenleg sorban következő „u” betűvel kezdődik. Ez nem más, mint az Upside Down Cake, azaz a fordított torta. Hogy tisztáztuk az új rendszer egyik legfontosabb jellemzőjét, nézzük, milyen valós újításokat hoz az Android 14.
Mint azt korábban írtuk, az Android 14-nek egyelőre két fejlesztői verzióját adta ki a Google, amelyek – ahogy arra a neve is utal – az alkalmazásfejlesztőknek készülnek, hogy a globális megjelenés előtt még időben elkészíthessék appjaiknak az Android 14-re optimalizált változatát. Ennek köszönhetően az új szoftververzió egyelőre csak a Google saját fejlesztésű készülékein érhető el, név szerint a Pixel 4a (5G), Pixel 5, Pixel 5a 5G, Pixel 6, Pixel 6 Pro, Pixel 6a, Pixel 7 és Pixel 7 Pro modelleken.
Ráncfelvarrások, javítások és kisebb fejlesztések
A Google továbbra is arra törekszik, hogy az Android és az alkalmazás-ökoszisztémája minden képernyőmérethez tökéletesen illeszkedjen, legyen szó okostelefonokról, összecsukható eszközökről, táblagépekről vagy Chromebookokról. A nagy képernyős optimalizálásra való törekvés az Android 12-vel kezdődött, majd ezt követően az Android 13-mal továbbfejlesztették, a jelek szerint pedig mindez az Android 14-gyel sem lesz másképp.
Ahogy arról az Android Police is beszámolt, a rendszer emellett támogathatja majd a macbookos és windowsos laptopoknál már rég megismert érintőpados gesztusvezérléseket, amelyeknek leginkább a Chromebookoknál és a billentyűzetes tableteknél lehet hasznuk. Ezeken felül a következő újításokkal lehet egyelőre találkozni:
- Csökkentett energiahasználat az újradolgozott és egyszerűsített, háttérben futó alkalmazásokat kezelő rendszernek köszönhetően.
- Nagyobb támogatottság a rosszul látók és nagyothallók számára egy új betűméret-beállítás és a frissített hallókészülék-beállításoknak köszönhetően.
- Továbbfejlesztett alkalmazásonkénti nyelvi és regionális beállítások.
- Nagyobb biztonság a régebbi alkalmazások telepítési blokkjának köszönhetően.
- Új és frissített rendszer-animációk.
Ezeken felül számos apró javítással találkozhatunk rendszerszinten. Idesorolható például a zenelejátszó hátterének módosítása, vagy például az a mindenki életét megkönnyítő funkció, amelynek köszönhetően a zárképernyő PIN-kódjának beírása után már nem kell pluszban az OK gombra bökni – a telefon ugyanis automatikusan érzékeli, hogy a helyes PIN lett beírva, így feloldja magát a készülék.
Fontos megjegyezni, hogy az újítások kizárólag az Android teljesen tiszta, Google által kiadott verziójára vonatkoznak, így megeshet, hogy ha Samsung, Honor, Xiaomi vagy más androidos gyártó készülékét használja – melyeken a gyártók egyedi szoftverfelületei futnak –, már rég használja a most bejelentett funkciók egyikét, azokért ugyanis a mobilgyártók felelnek.
Májusban minden kiderül
A fejlesztői változat miatt egyelőre rém keveset tudni az Android 14-ről, a Google még csak egy előadást sem tartott – erre azonban már nem kell olyan sokat várni. A kiküldött meghívók alapján a 2023-as év első Google I/O-ját május 10-én rendezi meg a keresőóriás, ahol minden bizonnyal részletesen is ismertetni fogják az Android 14 nagyobb újdonságait.
Ezeken felül más bejelentésekre is számítani lehet, a pletykák alapján itt leplezheti le a Google a jóárasított Pixel 7a nevezetű mobiljukat, de a korábban már bejelentett Pixel Tablet is itt kaphat egy végleges megjelenési dátumot.