Index Vakbarát Hírportál

Nagy a gond a Google egyik alkalmazásával

2023.05.16. 14:00 Módosítva: 2023.05.16. 15:15

Sokkal több kárt, mintsem javítást hozott a Pixel telefonokra a Google alkalmazás legutóbbi frissítése, a keresőóriás alkalmazása ugyanis brutálisan elkezdte meríteni a telefonokat. Emellett pedig fel is forrósította azokat, így a rendszernek a teljesítményből is vissza kellett vennie.

Egy, a 9to5 Google-nek adott közleményében a Google megerősítette a probléma jelenlétét és azt is elmondták, hogy már gőzerővel dolgoznak a hiba kijavításán, mely szerveroldalon fog történni. Így a felhasználóknak még csak egy újabb frissítést sem kell letölteniük, a változtatások automatikusan, maguktól életbe lépnek.

A természetellenes merülést elsősorban a Google által forgalmazott Pixel mobilok tulajdonosai kezdték észlelni, a későbbiekben azonban a különböző fórumokon más androidos telefonokat használók is panaszkodni kezdtek.

Ha hinni lehet a keresőóriásnak, a hibákat magyarországi idő szerint kedd reggelre orvosolták is, így újfent rendeltetésszerűen kellene működnie a Google appnak – néhány felhasználó azonban még továbbra is tapasztalja a korábban említett hibákat. 

Nemrégiben egyébként a Samsung telefonokat birtoklók is pórul jártak. Abban az esetben az Android 13-as frissítés okozott némi galibát, a dél-koreai vállalat azonban már minden hibát javított. 



  • Tippek
  • Biztosítás

Rovatok