Vezetésben verhetetlen
További Godmode cikkek
Az autósjáték-egyedfejlődésben nagyjából az OutRun 2 és a Ridge Racer 6 szintjén ragadtam le, de azok inkább gépjárműnek látszó tárgyakkal előadott szabályversenyek, és több közük van a Mario Karthoz, mint Niki Lauda munkásságához. Ja, és nincs jogosítványom se. Ezek után nem én vagyok a legalkalmasabb egy autószimulátor tesztelésére, nem? Miért kéne, hogy érdekeljen annak a szimulációja, ami a valóságban is teljesen hidegen hagy?
Például azért, mert ha emberileg, nem is, szakmailag érdekel a Gran Turismo. Ez a PlayStation brand egyik legfontosabb címe (ha csak az eladásokat nézzük: 15 rész, 76 millió eladott példány), szóval mindenképpen több ez, mint egy autóverseny. A Gran Turismo Sport a széria PlayStation 4-es bemutatkozása, és mindenki rengeteget várt tőle.
A Gran Turismo első része idén karácsonykor lesz húszéves. Akkor döbbenetesnek számított az összesen 140 vezethető autó, a 11 különböző pálya és a kifinomult vezetési modell. A hatodik részre az autók száma 1200, a pályáké sok tucatnyira duzzadt. Tartalmi riválisa ilyen vezetési modellel nem sok lehetett. Persze, szorongatják jobbról-balról; a legélethűbb pc-s autószimulátorok több változóval számolhatnak; a Microsoft két Gran Turismo-epizód között gyakorlatilag felnevelte a komplett Forza Motorsport franchise-t; a virtuális valóság meg már nem utópia, hanem évek óta velünk van.
Mit tud ezzel szemben felmutatni a Gran Turismo?
- Kevés pályát és járművet. Ilyen előélet után, ilyen konkurencia mellett érthetetlen, hogy a Gran Turismo Sport hogy mer összesen 160 vezethető járművet és 28 pályát kínálni. Ez nagyon kevés. Inkább emlékeztet a Prologue epizódok soványka tartalmára, amit annak idején mindenki pont emiatt köpködött.
- Nincs kampány, online versengés van. Akit a négy számjegyű járműpark és a közúti személyautók tuningolása izgat föl, szintén csalódott lesz, mert ez a fajta karriermód hiányzik a játékból. Már nem kell csiptuninggal és új kipufogókkal fölélesztenünk a közúti tetszhalálból egy Toyota Yarist: a GT Sport a csúcsmodellekről és a pályaversenyzésről szól.
- Kötelező az állandó netkapcsolat. Anélkül nincs továbbhaladás, nincs fejlődés – marad a szűkös autóválaszték és a körözgetés az Arcade módban.
Nagyjából ezek a negatívumok – és érthető, ha ezek után sokan a GT kiheréléséről beszélnek. A visszaesés olyan pontokon is érezhető, mint a dinamikus napszak- és időjárás-változás hiánya, holott a legnagyobb riválisok ezt nem extraként, hanem alapfelszereltségként kínálják.
Viszont jó hír, hogy az a százhatvan autó mind egységesen részletes kidolgozású. Nyoma sincs a PlayStation 2-ről copypaste-elt régi modelleknek: nincs 1200 autó, de mind a százhatvan gyönyörű. Ráadásul nem is ötajtós Fordokkal, hanem a legmenőbb gépekkel csapathatjuk aszfaltúton, versenypályán és földutakon. A legbénább autó a hetes Golf, de még annál is minden lóerőt érezni, amikor lenyomjuk az analóg gázpedált. És pontosan érezzük majd minden konfigurálási kísérlet, kikapcsolt ABS, újrahangolt fékrásegítés hatását. Ahogy azt is, hogy mi a különbség a megbütykölt hetes Golf meg mondjuk egy Dodge Viber SRT GT3–R között.
Mivel a Gran Turismo ilyen koronaékszer-izé, természetesen nemcsak a PlayStation 4 hardveréből kell kitaposni az összes lóerőt, hanem a VR-ból is. Jamaucsi Kazunori dicsérte is a virtuális szemüvegben rejlő lehetőségeket, illetve a természetes, élvezetes vezetési élményt. Minden szava igaz volt. Arról akkor még nem beszélt – talán még nem is tudta –, hogy a VR támogatást erősen korlátozni fogják. Alighanem kevesek fogják pont ezt hiányolni belőle, de én kipróbáltam, és pont ezt hiányolom.
Mert a VR vezetés valami észbontó, de a tartalom nagyon sovány. Kicsit szemétség is, hogy megláthatjuk, micsoda lehetőségek vannak benne – és mégsem használhatjuk ki. Még a klasszikus PlayStation 4-gyel is meghökkentő a jelenlétérzet: ott vagyunk az autóban, a visszapillantóban láthatjuk a mögöttünk haladót, 360 fokban körbenézhetünk vezetés közben, és még a versenyzői ruhánk varrásai is látszanak; nagyon jó, na. Csak az a baj, hogy VR versenyeket nem indíthatunk minden játékmódban, csupán a vonatkozó játékmódban versenyezhetünk, egy gépi ellenfél ellen. A szemüveget ezen kívül csak arra használhatjuk, hogy gyönyörködjünk a showroomban megnézhető autókban, testközelből, életnagyságban. Beszállni, azt nem lehet. De a sisakos vezetés már azon a kevés pályán és versenyen is akkora élmény, hogy pariban van bármelyik outrun-os farolásommal.
Mondom, nincs jogosítványom, de ezek után elkezdtem rá vágyakozni.
Itt mutatkozik meg, hogy tényleg mennyire kulturált vezetésre oktat a Gran Turismo Sport. Utoljára a húszéves első rész tudott megbarátkoztatni a reális autóvezetés gondolatával; most meg ez. Nem mintha azóta nem történt volna egy s más: próbáltam több képernyős hidraulikus rendszereket; láttam a Forza Motorsport 7-et 4K tévén és Xbox One-on; játszottam észbontó részletességig modellezett versenyjátékokkal; és a VR szimulációt is még valamelyik ős-Oculusszal teszteltem. Szóval részleteiben, technikai megoldásaiban, vagy tartalmi részben megvolt nekem minden, amit egy autószimulátor kínálhat, és látom, hogy ki milyen részletek modellezésével próbálja megragadni a valóságot.
Mégis a Gran Turismo Sport az, ami újra és újra rávesz, hogy próbáljam meg arany szintidőre megcsinálni a jogsit, és optimalizáljam azt az S-kanyart, ahol sok-sok finomfékezés után újra begyorsítok, hogy az út bal oldalán kapjam el a célegyenest; egyszerűen azért, mert itt nem azt érzem közben, mint más szimulátorokban (hogy részegen próbálok egy Szojuzzal dokkolni), hanem azt, hogy juj, de finom. Amíg ez megvan, könnyű túltenni magunkat olyan apróságokon, mint a dinamikusan változó napszak hiánya, a kissé béna menünavigáció, vagy a versenymódok és pályák szűkössége. Mert ami megmarad, az első osztályú. Nemcsak a vezetési modell, hanem ez a lecsupaszított, áramvonalasított tartalom is azt mutatja, hogy itt nincsenek adalékanyagok, mesterséges színezékek meg térfogatnövelők, csak minőségi összetevők, tisztességes technikai színvonal – csipetnyi high tech kitekintéssel –, meg egy KRESZ-szabálykönyv. Ennyivel már lehet nevezni az e-sportok ligájába, ahol a Sony is szívesen megvetné a lábát. Belőlünk meg jó sofőr lesz, és baromira fogjuk élvezni.
Viszont még ebben a formájában is látszik a játékon, hogy minőség- és gépjárműbuzi fejlesztők rakták össze, japános munkafegyelemmel, puszta kézzel, mint a mérnökök az Aston Martin motorját. Van egy gépjárműfotózós üzemmód – ha akarjuk, belefotózhatjuk a kedvenc kocsinkat a Lánchídba –, ahol reális bevilágítással csinálhatunk nagy felbontású felvételeket. Hát itt még a virtuális kamera záridejét és a színhőmérsékletét is szabályozhatjuk, arról nem is beszélve, hogy az első kerekek milyen szögben álljanak a fotón. Ez az odafigyelés érződik a játék minden porcikáján; és ilyen aprólékossággal csak az dolgozik egy autós játékon, aki szexuális gerjedelmet érez a gyönyörű járművek láttán. Csak a Polyphony Digitalnak ezt sikerült kettővel fogyaszthatóbb formában tálalnia, mint mondjuk David Cronenbergnek.
Az online versengés igenis szórakoztató, a versenyek jellege pedig sokkal inkább a technikás vezetést helyezi előtérbe, mint az ész nélküli grindelést gépi ellenfelekkel. Szerencsére általában tényleg a mi teljesítményszintünkön vezető ellenfeleket oszt a gép, úgyhogy könnyen lehet sikerélményünk is. Persze, a vezetési stílusom inkább az 1997-es Jacques Villeneuve-t idézte, mint egy KRESZ-vizsgát (dinamikában, persze, nem szakértelemben), de még így is elkezdtem gondolkodni rajta, hogy tényleg nem lenne hülyeség letenni a jogosítványt. Talán lenne pár jó évem a közutakon,mielőtt az önvezető autók végképp átveszik a hatalmat.