Index Vakbarát Hírportál

Olyan durva lett ez az új horrorjáték, hogy a PlayStation cenzúrázta

2022.03.03. 08:25

A Martha is Dead készítői már a játék címével erősen utaltak arra, hogy ez nem túl szívderítő történet lesz. Az LKA csapata által fejlesztett újdonság azonban annyira sokkolóra sikerült, hogy a Sony inkább úgy döntött, hogy a PlayStationre érkező verziókat cenzúrázza. Egyedül PC-n és Xboxon elérhető tehát úgy a február 24-én megjelent videójáték, ahogy azt az alkotók kitalálták.

A Sony szolidabb formában, de csinált már hasonlót a közelmúltban, a Telltale-féle The Walking Deadben vettek vissza például a vérengzésből, később a The Last of Us Remasteredben a csonkolást szedték ki a zombis játék multiplayer módjából, a South Park: The Stick of Truth konzolos verzióját pedig nem csak PlayStationön vizezték fel bizonyos, szerintük vállalhatatlan jelenetek eltávolításával, hanem Xboxon is.

Sajnálattal értesítünk mindenkit, hogy a PS5-ös és PS4-es élményen módosítani kellett, a játék bizonyos elemei ezeken a platformokon nem hozzáférhetőek. Több mint négyéves szenvedélyes és kemény munka után az LKA fejlesztőcsapatának így nem keveset kellett túlóráznia, mert erre egyáltalán nem számítottunk

– tette közzé kissé sértett hangvételű közleményében a hírt a Wired Productions.

A videójáték 1944-ben játszódik, Toszkánában, a második világháború vége felé. A történet szerint egy Martha nevű nőt holtan találnak a sztori nyitányában, a játékosoknak pedig a pórul járt lány ikertestvéreként kell utánajárniuk a szomorú eset körülményeinek, az emberiség történelmének egyik legsötétebb periódusában.

A Martha Is Dead a terveknek megfelelően PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re is megjelent, PlayStation 4-re és 5-re azonban csak digitálisan, a gikszer miatt a dobozos változat késik néhány hetet.

Mit vágtak ki pontosan a játékból?

A VGC összehasonlította az Xbox-verziót a PlayStationre megjelenttel, és a következő változásokat találták: a Martha Is Dead hírhedt jelenete, amikor a játékos lenyúzza egy holttest arcát, a Sony konzoljain nem interaktív, csupán átvezető. Hasonlóképp járt az a megmozdulás is, amikor Giulia felnyitja Martha méhét. Emellett a fejlesztők hozzáadták annak a lehetőségét, hogy ezeket a felkavaró megmozdulásokat látniuk se kelljen, akik nem kíváncsiak rá, hanem skippelhetők legyenek.

A játék elején felbukkanó figyelmeztető szövegen is módosított a LKA, most már jobban körülírják, hogy mire érdemes számítani a Martha Is Deadben, illetve a The Church című fejezetből kivettek minden olyan dialógust, amelyben szó volt bármiféle önkielégítésről. Merthogy a dialógusok ezen részében hangsúlyt kapott a maszturbáció is.

A Martha Is Deadben a készítők elhelyeztek egy linket is, ami egy olyan oldalra vezet, ahol a mentális problémákkal küszködő gamerek segítséget találhatnak. Ez utóbbi egyébként az összes platformra bekerült.

A PlayStation-verziója a játéknak az elején felteszi azt a kérdést is, hogy szeretnénk-e kihagyni az összes kiakasztó részt.

A legerősebben cenzúrázott módban megkímélhetjük magunkat attól, hogy öngyilkosságot, vetélést, és többféle csonkítást lássunk.

Az biztos, hogy a Sony döntése a szokásosnál drasztikusabb, a gaming sajtóban meg is kezdődött egyfajta párbeszéd azzal kapcsolatban, hogy a cenzúra miatt sérül-e a Martha Is Dead művészi értéke. Mások szerint viszont tisztán látszik, hogy a fejlesztők elvetették a sulykot, és jól tette az óriáscég, hogy a készítők körmére csapott. Megegyezés egyelőre nincs a kérdéssel kapcsolatban.



  • Tippek
  • Biztosítás

Rovatok