Index Vakbarát Hírportál

Brutális botrány kerekedett egy még meg sem jelent videójáték körül

2022.10.20. 13:14

A Bayonetta-rajongóknak jó sokat kellett várniuk arra, hogy a boszorkányos hack and slash folytatódjon, hiszen a játéksorozat második része 2014-ben jelent meg Wii U-ra. A harmadik felvonás október 28-án kerül végre kiadásra Nintendo Switchen, mely a mai trendekhez igazodva egy multiverzumos őrület lesz, természetesen az elmaradhatatlan pörgős, akciódús játékmenettel, illetve újdonságként hatalmas, megidézhető bestiákkal.

Bár nem jelent még meg, a Bayonetta 3 körül máris csúnya botrány kerekedett, hiszen a videójáték főszereplőjének angol hangja, Hellena Taylor a nyilvánosság elé állt. Mégpedig komoly váddal, azt állítva, hogy a fejlesztőgárda, a PlatinumGames mindössze négyezer dollárt, vagyis nem sokkal több mint másfél millió forintot ajánlott neki a munkájáért. Ezt a színésznő zokon vette, és kamerák előtt adott hangot csalódottságának.

„A Bayonetta-franchise nagyjából 450 millió dollárnyi bevételt söpört eddig össze, és ebbe az eladott merchandise-okat bele sem számoltam. Színészként hét és fél éven keresztül képeztem magamat összesen, Londonban és Los Angelesben. Az erőfeszítéseimért az a hála, hogy ennyi pénzzel akarják kiszúrni a szememet. Sértésnek veszem. Arra kérem a rajongókat, hogy bojkottálják ezt a játékot, és ahelyett, hogy a Bayonetta 3-ra költenek, inkább adakozzanak jótékony célokra. Nem kértem sokat, csak annyit, hogy korrekt fizetést adjanak, és bár a felajánlott pénz mennyisége nem ütközik semmilyen jogszabályba, akkor is erkölcstelenség a szememben” – mondta el Taylor a Twitteren közzétett posztjaiban.

Hellena Taylor arról is beszélt, hogy eredetileg a PlatinumGames még kevesebbre tartotta a munkásságát, és a négyezer dolláros összeg már egy újratárgyalás eredménye volt. A színésznő ugyanis nem hagyta magát, és egy barátja segítségével írt Japánba, az executive rendező Hideki Kamiyának, aki hajlandó volt egy picit emelni a bérezésén. De közel sem annyit, amivel Bayonetta szinkronhangja elégedett lett volna.

Bayonetta megszólaltatását így Jennifer Hale-re (Injustice: Gods Among Us, Mass Effect) bízták a készítők, akinek Taylor úgyszintén beszólt,

a boszorkány eredeti hangja úgy fogalmazott, az új lánynak semmi joga nincs ahhoz, hogy Bayonettának nevezze magát.

Hale egy fokkal elegánsabb választ adott az egész, a Bayonetta 3-at övező balhéra, és azt írta, hogy a szinkronközösség tagjaként úgy véli, minden színésznek megvan a joga ahhoz, hogy rendes fizetést kapjon.

A PlatinumGames reagált a vádakra, a cég azt állítja, hogy az eredeti szinkronhangnak hat számjegyű összeget ajánlottak, ám Taylor részesedést is követelt a játék eladásaiból, amely kérését visszautasították. A színésznő szerint a fejlesztőgárda nem mond igazat, csak saját magukat próbálják jobb színben feltüntetni, őt magát pedig innentől nem érdekli a Bayonetta 3, ezentúl inkább színházi pályafutására koncentrál majd a játékipar helyett.

A Bayonetta 3 Nintendo Switch-en lesz elérhető.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM


Rovatok