Index Vakbarát Hírportál

Dühbe jöttek a játékosok a Last of Us PC-s verziója miatt

2023.04.05. 05:56

Annak ellenére, hogy már 2013-ban kijött PlayStation 3-ra, a Last of Us most éli legnagyobb virágzását, köszönhetően annak, hogy az HBO feldolgozta tévésorozat formájában a Naughty Dog videójátékát, és Pedro Pascal, valamint Bella Ramsey főszereplésével egy nagyon széles réteghez eljuttatták a posztapokaliptikus történetet, mely szerint a Földet egy gombafertőzés tarolta le, és csinált az emberek szerencsétlenebbik részéből agyatlan zombit. Az első Last of Us-játékot időről időre a készítők szépítgették, és újabb generációkra is elhozták, így a PlayStation 4-tulajdonosok is egy remaster formájában kalandozhattak Joel és Ellie társaságában. Valamint Last of Us Part I címmel a jelenlegi generációra, PlayStation 5-re érkezett egy, a kritikusok által szinte tökéletesnek tartott remake.

Március 28-án a Last of Us Part 1-et kiadták személyi számítógépekre is, ám a remake PC-s verziójával kapcsolatban elhangzott jelzők közé a tökéletes ezúttal nem fért fel. Inkább olyanokat mondtak rá, hogy botrányos, játszhatatlan bughalmaz, és elsietett fércmunka. Steamen eddig 13 ezernél is több értékelést írtak róla a játékosok, melyeknek csupán a 45 százaléka pozitív cikkünk írásának pillanatában, a többség tehát csalódott a végeredményben.

Van, aki minden idők legrosszabb PC-s átirataként emlegeti a Last of Us Part 1-et, megjegyezve, hogy 10 éve várt rá, hogy számítógépen játszhassa a kalandot, és ez idő alatt minden egyes kritikát, videót, és úgy összességében spoileres tartalmat elkerült a neten. Mások a remake optimalizálatlanságára panaszkodnak, azt írják, hogy inkább visszakérik a Valve online boltjától a pénzüket, mert ez így nem állapot. Ezeket a véleményeket megerősíti a Gameranx YouTube-csatornája, akik videóra is vették, hogy amikor Steam Decken próbálkoznak a Last of Us elindításával, egész egyszerűen megfekteti a kézikonzolt a játék.

Hogy kézzelfogható legyen, mekkora is a probléma, mutatunk pár képernyőképet, amit az egyik gamer készített a PC-s Last of Usról.

Valamint videók formájában is megvizsgálható, mennyire tragikus a helyzet. Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy valaha a fejjel lefelé pörgő Ellie-t láthatjuk majd.

A híres bevezető szakasz karácsonyi fényekben izzó városkájáról már nem is beszélve.

A Naughty Dog elismerte, hogy hibáztak, és biztosították a PC-s játékosokat, hogy a csapat minden erejével azon van, hogy a problémákat orvosolják, és a napokban több patch is élesedik a Last of Us legújabb verziójához. A Last of Us Part 1 az eredeti tervek szerint március elején jött volna ki, de némi finomhangolás miatt pár héttel csúsztatták a PC-s megjelenését. Úgy tűnik viszont, hogy nem eléggé, mert még így is katasztrofális lett a számítógépes port. Egyes találgatások szerint a sorozat miatt igyekeztek vele, hogy addig üssék a vasat, amíg forró, de láthatóan a kapkodás nem vezetett jó eredményre.



  • Tippek
  • Lakáshitel

Rovatok