
Jön az új FIFA-játék, ami nem az
A rajongók hatalmas megdöbbenéssel fogadták, amikor kiderült, hogy az egyik legnépszerűbb játék, a FIFA focis játéka ebben az évben már megújult néven EA Sports FC-ként jelenik meg.
Az EA Sports és a FIFA még 2022 májusában vetett véget hivatalosan 30 éve töretlen partnerségének, miután a két félnek sehogy sem sikerült dűlőre jutnia a licencszerződés megújításával. Ezzel a videójáték-történelem egyik legjelentősebb és legsikeresebb együttműködése ért véget.
A szakítás értelmében az EA Sports többé nem használhatja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nevét, így a tavaly megjelent játék volt az utolsó, amely ezen a néven futott.
A játékosok szerencséjére a néven kívül más vélhetően nem fog nagyon változni a játék háza táján, olyannyira sem, hogy most kiderült, a megszokott éves megjelenési időpont szinte teljesen megegyezik a jogelőd FIFA játékéval.
Ez azonban egyben elkeserítő hír is lehet, ugyanis korábban olyan információk láttak napvilágot, miszerint az új FIFA-játék, ami nem is a FIFA, már egy hónappal a szokásos szeptemberi időpont előtt, augusztusban megjelenhet.
Végül nem így lett, ugyanis kiszivárgott információk szerint
a FIFA 23 utódja, az EA Sports FC 24 szeptember 29-én fog megjelenni PC-re és konzolokra.
Nem kell azonban mindenkinek addig várnia, ugyanis az Ultimate verzió tulajdonosai már egy héttel korábban kipróbálhatják a játékot, míg az EA Play-tagok 10 órás próbaidőszakban részesülnek szeptember 22-től.
És hogy ezúttal melyik futballista szerepel majd a játék borítóján?
A Dealabs.com információi szerint biztosra vehető, hogy a cég a Manchester City idén triplázó norvég csatárját, Erling Braut Haalandot tűzi a játék borítójára, a fotón állítólag egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen, lövés közben lesz látható a támadó.
