Index Vakbarát Hírportál

Végzetes szívroham és levegőszennyezés

2006. július 24., hétfő 11:29

Az évtizedeket erősen szennyezett levegőjű területen töltő emberek másoknál nagyobb valószinüséggel esnek áldozatul végzetes kimenetelű szívrohamnak, állapították meg svéd kutatók.

Mint a stockholmi polgármesteri hivatal által megrendelt tudományos felmérésből kitűnt, azoknak, akik életül folyamán hosszabb időt töltöttek különböző környezeti ártalmaktól sújtott, de elsősorban erősen szennyezett levegőjű térségekben, 23 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy szívroham érje őket, és ennél is nagyobb - 40 százalék - a valószínűsége annak, hogy a roham végzetessé váljék számukra.

A hosszabb ideig belélegzett szennyezett levegő több módon is támadja a szervezetet: krónikus gyulladásos állapotot idéz elő, felgyorsítja a szívkoszorú erek meszesedési folyamatát és megváltoztatja a szív működését, írta a felmerést ismertetve a vizsgálatban részt vevő Mats Roselund az Epidemiology című tudományos folyóiratban.

A kutatók 1397 szívrohamon átesett férfi és nő egészségügyi adatait, betegségtörténetét hasonlították össze az egészséges kontrollcsoport adataival, figyelembe véve azt, hogy az érintettek mennyi időt töltöttek szennyezett levegőjű területeken.

A vizsgálat nyomán felhívták a figyelmet arra is, hogy a szennyezett területen élők között a váratlan szívhalál, azaz a kórházon kívül, villámcsapásszerűen, végzetes erővel lecsapó szívroham kockázata a legnagyobb.

Rovatok