Index Vakbarát Hírportál

Jönnek a táncos gyászhuszárok!

2020.10.12. 17:21

Mint ismert, Afrika egy kreatív hely, Ghána pedig egy kiemelkedően kreatív afrikai ország. Messze földön ismertek a különleges ghánai temetkezési szokások, mint például a kólásüveg alakú színes szobrokba temetkezés. Természetesen innen származnak jelen mém főszereplői a táncos koporsóvivők is. 

A mém lényegében egy csavar a szokásos fail, magyarán a pofára esős internetes burleszkpoén műfajon. Struktúrája állandó, egy pár másodperces cselekményt, amelyben többnyire balesetet vagy egyéb bukást látunk, egyfajta következményként és reakcióként követik a táncosok, akik mintegy temetni viszik az első jelenet pórul járt szereplőjét. 

Nagyot mondás

Talán a legjobb illusztráció a mémre, annak Donald Trumpra alkalmazott változata: az amerikai elnök az elnökjelölti vitán, ellenfelét gúnyolja, amiért az maszkot visel. Ezután a táncosok viszik a koporsót és benne vélhetően a magát immunisnak képzelő elnököt.

Érdemes tudni egyébként, hogy ez valószínűleg egy frappáns visszavágás is volt a mémeket közismerten aktívan alkalmazó Trump kampánystáb Joe Bidenre alkalmazott koporsóvivős videójára. A jelenleg is folyó amerikai elnökválasztási kampányban Trump ellenfele a demokrata Joe Biden, aki egyik interjújában afroamerikai szavazókhoz szólva kifejtette, hogy ha nem tudják miért nem szabad Trumpra szavazniuk, akkor bizonyára nem is feketék. A Trump stáb jóvoltából el is vitték a ghánai gyászhuszárok.

Trumpról egyébként a Bidennel folytatott első elnökjelölti vitája után derült ki, hogy koronavírusos.

Brit operatőr, orosz zeneszerző, kínai videómegosztó

A mém alapját egy 2015-ben készült útifilm és egy 2017-es BBC News Africa beszámoló képezi. A mém szerves része továbbá a megszólaló zene, amely az orosz Anton Alekszanrovics Igumnov, művésznevén Tony Igy Astronomia című dalának 2014-es holland Vicetone által készített remixe. 

A zene és mozgókép kombinációjából születő mémhez már csak egy hordozó kellett: ez a TikTok videómegosztó szolgáltatás volt (Szájbarágó a TikTokról itt). Innen indult útjára a mém valamikor 2020 februárjában, koporsóvivős videók széles tömegét termelve ki.

A váratlan világhír hatását lekövető BBC már egy koronavírus által sújtott Ghanában érte utol őket: a csapat fehér öltönyben és maszkban otthon maradásra intettek mindenkit, aki nem szeretne velük táncolni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok