Egész életre szóló, misztikus, a vallásos révülethez hasonló élményt nyújt használóinak a varázsgomba, pontosabban a pszilocibintartalmú gombák hatóanyaga, jelentették be jeles amerikai tudósok egy, a hónap közepén végzett laboratóriumi kísérletsorozat eredménye alapján. A kísérletet a kábítószeres visszaélésekkel foglalkozó amerikai intézet, a NIDA, vagyis közvetetten az állam támogatta.
Roland Griffiths, az egyetemi gombaszakértő
A varázsgombában található pszilocin - illetve prodrugja (előanyag), a pszilocibin - hallucinogén hatását Timothy Leary droggurutól Albert Hofmannig, az LSD atyjáig sokan megállapították már, de az elmúlt évtizedekben a vegyületeket tartalmazó gombafajokat, így a Psilocybe cubensist és a Psylocybe mexicanát a világ legtöbb országában veszélyes kábítószerré nyilvánították - a londoni piacokon még másfél éve is bárki könnyen hozzájuthatott varázsgombához, míg egy törvény 2005-ben A osztályú kábítószernek nyilvánította, és betiltotta -, és a jogi helyzet változásával a hatvanas években még szabadon folytatott tudományos, illetve spirituális jellegű kísérletek is abbamaradtak.
Több évtizede hízó jégréteget tört meg tehát a Maryland állambeli Baltimore Johns Hopkins orvostudományi egyetemének neurológiai és pszichiátriai tanszéke, amikor nemrég 36 középkorú önkéntesen próbálta ki a varázsgomba hatását ellenőrzött, laboratóriumi körülmények között. A kísérleti alanyok átlagéletkora 46 évre jött ki, és korábban egyikük sem próbált ki semmilyen drogot, mindannyian átestek viszont valamilyen vallásos élményen.
A kísérletet vezető Roland Griffiths professzor arra is ügyelt, hogy se a kutatók, se az alanyok ne tudják, pszilocibint vagy kontrollanyagot - a figyelemzavarok enyhítésére használt Ritalint - kapnak-e. A kísérletek kétszer nyolc órán át folytak, az eredményről Griffiths a Psychopharmacology című szakfolyóirat július 11-i online kiadásában számolt be.
"Teljes misztikus élmény"
Az eredmény? A kísérletben részt vevők csaknem kétharmada, pontosan 60 százaléka "teljes misztikus élményről" számolt be, miután fogyasztott a gomba alapösszetevőjéből, a pszilocibinből. Amikor két hónappal később újra megkérdezték őket, 79 százalékuk állította, hogy jó közérzete és az élettel való elégedettsége mérsékelten vagy nagy mértékben nőtt, és ezt ismerőseik és rokonaik is megerősítették.
A Johns Hopkins Egyetem kutatói szerint a pszilocibingombák hatása megegyezik azzal a spontán vallásos élménnyel, amelyről a hívők évszázadok óta beszámolnak. A kettő "leírhatóan azonos", állítja az tanszék hivatalos sajtóközleménye. Egyes tesztalanyok az élményt leíró beszámolójukban a gomba hatását egyenesen első gyermekük születéséhez, illetve apjuk vagy anyjuk elveszítéséhez hasonlították.
Mivel azonban Griffiths és társai számítottak az egyházaktól érkező esetleges támadásokra, cikkükben tudatosan kerülik az isten létét firtató kérdést. "Ez a munka nem mehet és nem is megy el addig " - írta a professzor. Később a Forbes magazin unszolására úgy nyilatkozott: "Tudjuk, hogy az agyban végbementek bizonyos változások, amelyek megfeleltek egy primér szintű, misztikus élménynek. De ez a felfedezés - legyen a lehetőségekhez képest bármilyen pontos - semmilyen információt nem ad a felsőbb hatalom létezését firtató metafizikai kérdésre."
Az istenek húsa
Varázsgombának (angolul magic mushroom) általában a hallucinogén hatású pszilocibint-pszilocint, illetve kis mértékben baeocystint tartalmazó, vadon termő gombákat - többek között a Psilocybe cubensist (kubai badargomba), a Psilocybe mexicanát és a Psilocybe semilanceatát nevezik, bár van, aki ide sorolja az iboténsavat és muszkarint tartalmazó légyölő galócát (Amanita muscaria) is. A hallucinogén szerként általánosan használt Psilocybe cubensis vadon nő számos dél-amerikai országban, illetve a Távol-Keleten és Ausztráliában is. A maja kultúrában már évezredekkel ezelőtt használták rituális célokra; a mai Mexikó középső részén élő aztékok teonanácatlnak, vagyis az istenek húsának nevezték.
Az apró, barna gomba jellegzetessége, hogy ahol felszíne megsérül, kékes-lilás színűre változik. A varázsgombát legtöbbször megrágják és lenyelik; a szájban tartva a nyálkahártyán keresztül tíz perc, egyébként kb. egy óra alatt fejti ki hatását, ami elsősorban a mennyiségtől függ. Enyhe hatás eléréséhez 1 gramm, erős élményhez legalább 5 gramm gomba szükséges.
A pszilocibintartalmú gombák birtoklása és kereskedelme a világ legtöbb országában, így Magyarországon is törvénybe ütközik, bár a hatóanyagot nem tartalmazó spórákkal sokszor nem tudnak mit kezdeni a hatóságok.
Misztikus, kvázi vallásos
Az Index által megkérdezett, nevük elhallgatását kérő gombafogyasztók közül többen is beszámoltak meghatározó, bár nem feltétlenül vallásos benyomásról. Egy 32 éves nő szűkszavú leírása szerint az élmény "katartikus volt, és bár ma már nem érzem a hatását, gyakran eszembe jut".
Egy 28 éves férfi a kilencedik kerületben próbálta ki a gombát, és így emlékszik vissza az élményre: "Egy kaktuszt nézegetve belevesztem a fraktálelméletbe, aztán az ablakon kitekintve tisztán láttam, ahogy az erkélyek kis levelekként sorjáznak a házak oldalán, fentről nézve ránőnek a háztömbök az utcák kacsaira, onnan pedig már csak néhány lépés a galaxisok spirális kavalkádja. Aztán ugyanezt elképzeltem atomi szintig lefelé, és rögtön tök egyszerűnek tűnik a dns-es matekos függvényisten megértése is."
Egy 35 éves férfi a lehető legautentikusabb körülmények között, Dél-Mexikóban próbálta ki barátnőjével az indiánok által helyben szedett, nyers gombát: "Az első órákban leginkább különböző helyeken álltunk, kolibriket meg lepkéket néztünk, és járkáltunk a mesekönyvben. Aztán visszaérkeztünk a tisztásra, leültünk, és azt vettem észre, hogy úgy 10 km-re kitágult a tudatom, ami olyan volt, mintha mindent én töltöttem volna ki, ahol nem fák, madarak, meg kövek voltak. Ebben a nagy kiterjedésben teljesen összeolvadtak az addig pozitív és negatív előjelűnek tartott dolgok. Az "érem két oldala"-érzés volt; hogy nincs egyik a másik nélkül, és együtt adnak ki valami tökéleteset, amit csak a plusz-mínuszon túllépve érthet meg az ember. Elég misztikus, kvázi vallásos tapasztalat volt. Viszont sem a panteista, sem az egyetlen isten nem volt benne, hanem inkább úgy az egész volt valami. És ez a valami elég megnyugtató volt."
A drogközpont nem hisz a gombában
Griffiths és társai szerint a gomba misztikus hatása mellett gyakorlati célokra is alkalmazható lenne, például depresszióban és drogfüggőségben szenvedők kezelésére, illetve - a marihuánához hasonlóan - gyógyíthatatlan betegek szenvedéseinek enyhítésére.
Ezt a bogyót viszont már nem minden pszichiáter nyeli le: a tanulmány megjelenése óta többen figyelmeztettek arra, hogy a pszilocibin káros mellékhatásai bizonyos esetekben felülmúlhatják a jótékonyakat. Ezt maga Griffiths sem titkolja, a Johns Hopkins-kísérlet alanyainak harmada jelentős mértékű félelemről és szorongásról számolt be, ami kontrollálatlan körülmények között még a professzor szerint is könnyen pánikká nőhet.
A kísérlet egyik szponzora, az NIDA már a tanulmány megjelenésének másnapján közölte hasonló tartalmú ellenvéleményét. Az intézet igazgatója, Dr. Nora Volkow közleményében ezt írta: "Jóllehet arra nincs bizonyíték, hogy a pszilocibin függőséget okoz, ártalmas hatásai jól ismertek. Egy másik, ismertebb hallucinogénhez, az LSD-hez hasonlóan a pszilocibin az agy szerotoninreceptoraira hat, és mélyen eltorzítja az ember valóságérzékelését. Az arra fogékony alanyoknál a pszilocibin pszichózist és más káros pszichológiai hatásokat, így paranoiát és extrém szorongást válthat ki."
Sentio ergo sum
Kígyó, kehely, kard és komba
A Johns Hopkins kísérletét leíró tanulmány egy viszonylag új terület, a neuroteológia egyik első, tudományos műhelyből származó manifesztumának is tekinthető. A vallásos élmény fiziológiai magyarázatát megkísérlő diszciplína, amelyet neveznek bioteológiának is, a spiritualitás neurális (idegi) aspektusaival foglalkozik. Magát a kifejezést A Szép új világról és Az érzékelés kapuiról ismert író, Aldous Huxley használta először Island (Sziget) című, 1962-es regényében.
A neuroteológiát a tudósok jó része sarlatánságnak, áltudománynak tartja, az egyházak pedig ugyanazon az alapon támadják, mint a kutatók az intelligent design, az értelmes tervezés elméletét: mindkettőben keveredik az egzakt tudomány és az annak eszközeivel megfoghatatlan, leírhatatlan spiritualitás.
Bár a neuroteológiának vannak tudományos alapjai - így az amerikai születésű, Kanadában tevékenykedő Michael Persinger nyolcvanas években végzett mágneses agystimulációs kísérletei -, a diszciplína meglehetősen konfúz képet sugall magáról: elég megtekinteni az Európai Neuroteológiai Társaság (SENT) szájtját, hogy az érdeklődő jól elgondolkodjon, tudomány-e, amit lát, vagy kiscserkészek nagy ívű vallás-újraértelmezési kísérlete.