Index Vakbarát Hírportál

Tele vannak műanyaggal az olasz tavak

2018. augusztus 7., kedd 10:55

 

Hulladékkal, mikroműanyagokkal és kezeletlen szennyvízzel szennyezettek az olaszországi tavak – figyelmeztetett a Legambiente nevű olasz környezetvédő szervezet, amely először mérte fel az ország édesvizeinek állapotát.

A jelentést a szervezet Goletta dei Laghi (a Tavak Szkúnere) nevű hajójának fedélzetén dolgozó kutatók eredményeire alapozták, akik június és július folyamán gyűjtöttek mintákat Olaszország öt nagy tavának – Comói-tó, Garda-tó, Iseói-tó, Lago Maggiore, Trasimeno-tó – húsz strandjáról, amelyek mindegyike népszerű turistacélpont.

A Legambiente szerint a kutatók átlagosan 2,5 szemétdarabot találtak négyzetméterenként a partokon, és a hulladékok 75,5 százaléka műanyag volt. A műanyaghulladékok több millió mikroműanyag-részecskére bomlanak szét, amelyeket lehetetlen teljesen eltávolítani, és a táplálékláncba jutva károsítják a helyi biológiai sokféleséget – írja az MTI.

A cigarettacsikkek fordulnak elő a legnagyobb  számban (29,4 százalék), majd a törött üvegek, illetve cukorkák és csipszek csomagolóanyaga következik.

A szervezet arra is figyelmeztetett, hogy az ország 17 tavából, köztük a nagy tavakból vett minták 55 százalékában mutattak ki kezeletlen szennyvízből származó rendkívül nagy mennyiségű baktériumot.

A Legambiente a népszerű olaszországi tengerpartokat is ellenőrzi. A szervezet Goletta Verde (Zöld Szkúner) nevű hajója az elmúlt harminc évben minden nyáron körbevitorlázta az Appennini-félszigetet, hogy az önkéntesek és a kutatók mintákat gyűjtve felmérjék a vizekben lévő baktériumok mennyiségét és a szennyezettség mértékét.

A műanyagszennyezés problémájáról és következményeiről, illetve az ellene folytatott küzdelemről legutóbb az eldobható műanyagtermékek uniós tiltása kapcsán írtunk részletesebben.

Rovatok