Index Vakbarát Hírportál

Okosszemüvegen dolgozhat az Apple

2018. augusztus 30., csütörtök 10:14

Az Apple megerősítette, hogy felvásárolt egy startupot, amely kiterjesztett valóság (AR) megjelenítésére alkalmas szemüveglencséket fejleszt – írja a Reuters.

Bár a cég hivatalosan csak annyit közölt, hogy időről időre megvesznek kisebb cégeket, és nem szokták megvitatni az ezzel kapcsolatos jövőbeli terveiket, az ügylet arra utal, hogy az Apple AR-szemüvegen, vagyis a fizikai valóságra vetített digitális képet megjeleníteni képes hordható eszközön dolgozhat.

A felvásárolt céget, az Akonia Holographicsot 2012-ben alapították holográfiával foglalkozó kutatók, és eredetileg holografikus adatok tárolásával foglalkozott, mielőtt AR-megjelenítők fejlesztésére váltott volna. A cégnek egy több mint 200 kapcsolódó szabadalomból álló portfóliója is van.

A felvásárlás áráról is időpontjáról sincs hivatalos információ, bár a Reutersnek egy iparági szereplő azt mondta, az Akonia az elmúlt fél évben eléggé elcsendesedett, ami arra utalhat, hogy már az év első felében megtörtént az üzlet.

A Bloomberg már tavaly arról írt, hogy az Apple AR-szemüveget fejleszt, amelyet már 2020-ban piacra dobhatnak, de a cég akkor sem erősítette meg az információt. Az ugyanakkor nyilvánvaló, hogy maga az AR fontos helyet foglal el az Apple terveiben, hiszen tavaly az iPhone-okra és az iPadekre is kiadtak több ilyen appot, az iPhone X-en is volt az egyik fő attrakció. Tim Cook cégvezér is a jövő egyik legfontosabb technológiájaként beszélt a kiterjesztett valóságról.

A már egy ideje elérhető Microsoft Hololens és a közelmúltban bemutatott Magic Leap fejlesztői változata is hasonló szemüvegek, de míg ezek sötétebb lencséjűek és inkább beltérre szánják őket, az Akonia technológiájából arra lehet következtetni, hogy az Apple vékony lencsés, könnyű, teljesen átlátszó, kültéren is használható szemüvegben gondolkozik.

Rovatok