Index Vakbarát Hírportál

Itt az első kép az új iPhone-okról

2018. augusztus 31., péntek 08:40

Az Apple még épp hogy csak bejelentette, hogy szeptember 12-én tartja a nagy éves bemutatóját, már itt is az első kép, amelyen az új iPhone modellek egyike látható – írja a 9To5Mac.

Ahogy néhány napja mi is megírtuk, az Apple várhatóan három új modellt fog bemutatni: egy 6,5 és egy 5,8 hüvelykes drágább változatot, illetve egy 6,1 hüvelykes olcsóbbat. Az előbbi kettőről közölte most az első fotót a lap:

Azt már lehetett tudni, hogy a tavalyi iPhone X-hez hasonlóan mindkét új modellnek üveg hátlapja, acél oldala, dupla hátlapi kamerája és OLED-kijelzője lesz. A 9To5Mac most azt írja, mindkettőnek XS lesz a neve, és aranyszínű változatban is elérhetők lesznek rögtön az új modellek piacra dobásától, szemben a korábbi modellekkel.

Szintén a 9To5Mac közölte az első fotót az Apple Watch okosóra új, negyedik kiadásáról. Ez is a szeptemberi eseményen érkezik, és most először teljes előlapos kijelzőt kapott, amely az eddigieknél jóval többféle információt is lesz képes megjeleníteni. A kép arra utal, hogy egy új mikrofont is kapott a hordható kütyü:

Rovatok