Index Vakbarát Hírportál

A Samsung bejelentette az első megvásárolható 8K tévét

2018. szeptember 3., hétfő 09:42

A berlini IFA-n a Samsung bemutatta a világ első, kereskedelmi forgalomban is megvásárolható 8K tévéjét. A Q900R QLED 8K tévé szeptembertől kerül a boltokba. A tévé négyféle méretben lesz kapható: 65, 75, 82, illetve 85 hüvelykes képátmérővel.

A készülék fő előnye a piacon lévő rivális modellekhez képest a nagy felbontása: 16-szor annyi képpontot jeleníthet meg, mint egy hagyományos HDTV. Ez a formátumból adódik – az viszont nem, hogy a kijelző fényereje 4000 nit lesz, vagyis sokkal több, mint a Q9-es 4K tévéké, ami 1700 nites. Szinte már elvárható alapszolgáltatás a HDR (nagy dinamikatartomány) támogatás, ami sötétebb feketéket és élénkebb színeket eredményez.

Bár ma még nincs sok 8K felbontású film, a Q900R mesterséges intelligencia segítségével skálázza fel az elérhető mozgóképek felbontását – függetlenül attól, hogy az adás set-top boxról jön, játékkonzolról vagy a telefonunk tükrözött (mirroring) képét továbbítjuk rá.

A Samsung Q900R legkisebb változata 6 ezer, míg a 85 colos modell 14 ezer dollárba fog kerülni. A kontraszt kedvéért megemlítenénk, hogy a Q9 széria ma kapható, 4K felbontású csúcsmodellje 3300 dollárba (nagyjából 930 ezer forintba) kerül, és ez a legkisebb, 65 hüvelykes képernyőjű modell, a 75 hüvelykes kétezer dollárral drágább. 

A 8K tévék idei IFA-s térhódításáról ebben a cikkben írtunk hosszabban.

(Business Insider | Samsung)

Rovatok