Index Vakbarát Hírportál

Bealkonyul a 11 éve elindított Dawn űrszondának

2018. szeptember 10., hétfő 15:44

A NASA becslései szerint legkésőbb október közepére elfogy a hidrazin a Dawn űrszondából, és ettől kezdve a földi központ nem tud majd kommunikálni a távoli eszközzel. Az üzemanyagjából kifogyott Dawn azonban még így is évtizedeken át a Ceres törpebolygó körüli pályáján maradhat.

Eredetileg 9 éves élettartamot szántak a tudósok a 2007 szeptemberében útnak indított szondának, ám azt többször is meghosszabbították - írja az MTI. A Dawn azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy 2015. márciusában elsőként  érte el egy törpebolygó, a Ceres röppályáját. Előtte azonban meglátogatta a Vesta nevű aszteroidát is.

Az 5 milliárd kilométeres utat 7,5 év alatt tette meg az űrszonda

A 470 millió dolláros (132 milliárd forintos) küldetésben felvételek készültek a Ceres felszínéről, és a kutatók elkészítették a közel ezer kilométeres átmérőjű törpebolygó részletes térképét.  A Ceres a legnagyobb égitest a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben, 1801-ben fedezték fel.

(MTI)

Rovatok