Index Vakbarát Hírportál

Bezár a Google Inbox levelező

2018. szeptember 13., csütörtök 10:28

Váratlan húzás volt 2014-ben a Google-től, hogy bemutatott egy levelező appot, hiszen ott volt neki a Gmail. Ráadásul az új Inbox is Gmail-fiókkal működik. Akkor ezt azzal magyarázták, hogy szükség volt egy hatékonyságra fókuszáló levelezőre, amely bátran szakít a hagyományokkal.

Aztán úgy alakult, hogy az Inbox fejlesztései időnként átszivárogtak a Gmailbe. Ilyen volt például a Smart Reply nevű egyszerűsített válaszküldés, amely az email szövege alapján kínál fel előre legyártott, egyetlen érintéssel elküldhető üzeneteket, valamint az üzenetek késleltetésének a lehetősége is az Inboxból került át a Gmailbe. Végül olyan sok hasonlóság lett a két levelező között, hogy igazából nem meglepő az Inbox megszűnése: két appot nehezebb menedzselni, mint egyet.

jövő márciusban jön el a vég

A Google bevallottan kísérleti terepnek szánta az Inboxot, tehát fél év múlva igazából azt a lehetőséget veszíti el, hogy tovább kísérletezzen újabb funkciókkal, amiket nem lehet egy csapásra bevezetni a Gmailben. A felhasználók pedig számos menő és hasznos eszközt veszítenek el, amelyek még ma sem működnek a Google hagyománykövető levelezőjében.

Rovatok