Index Vakbarát Hírportál

Egy kínai város mesterséges holdra cserélné a lámpákat

2018. október 18., csütörtök 22:04

A délnyugat-kínai Csengtu városában kitalálták, hogy lecserélik a köztéri világítást, méghozzá holdfényre. De mivel az igazi Hold fénye ehhez nem elég erős, ráerősítenek egy műholddal – írja a Guardian.

A mesterséges holdként funkcionáló eszközt a tervek szerint 2020-ban bocsátanák fel, hogy kiegészítse a természetes éjszakai holdfényt – vagy inkább fordítva, hiszen a fényereje az igazi nyolcszorosa lenne. Egy 10-80 kilométer átmérőjű területet tudna derengő éjszakai fénnyel bevilágítani, de a pontos hatókört néhány tíz méteres pontossággal lehetne szabályozni.

Az ambiciózus tervet Vu Csunfeng, a Casc nevű helyi repüléstechnikai kutatócég – a kínai űrprogram fő alvállalkozója – elnöke mutatta be egy országos innovációs eseményen. Vu szerint már évekkel ezelőtt elkezdődtek a tesztek, így már elég előrehaladott állapotban tart a projekt ahhoz, hogy tartani tudják a 2020-as céldátumot.

A projektről beszámoló angol nyelvű kínai lap, a People's Daily szerint a mesterséges hold alapötlete egy francia művésztől származik, aki a város fölé lógatott tükrökkel biztosította volna Párizs állandó napfényes megvilágítását.

Hogy ez a terv végül megvalósul-e, egyelőre nem tudni, de kisebb léptékű hasonló próbálkozások voltak már. Például 2013-ban egy Rjukan nevű norvég városban, ahol három, számítógép által vezérelt tükröt helyeztek el a város fölött, hogy egyes részeit megvilágítsák – igaz, ott a Nap fényét hasznosították.

Rovatok