Index Vakbarát Hírportál

A Facebook megkettőzött erőkkel készül az amerikai félidős választásokra

2018. október 19., péntek 09:11

A Facebook is készül az amerikai félidős választásokra: újságírók egy korlátozott csoportja csütörtökön betekintést nyert a közösségi hálózat álhírek elleni harcra szakosodott központjába. A "háborús szobában" a nap 24 órájában dolgozni fognak a november 6-án tartandó amerikai választások előtti három napon, írja az MTI.

A közösségi hálózat által "háborús szobára" keresztelt helyiségben, amely a kaliforniai Menlo Parkban, a Facebook székhelyén található, naponta 20-30 ember dolgozik, akiknek feladata a mintegy 20 ezer, a médiavállalat biztonsági ügyeivel foglalkozó alkalmazott munkájának összehangolása. Katie Harbath, a Facebook politikai csapatának vezetője elmondta, hogy a központban ellenőrzik a Facebook tulajdonában álló WhatsApp és Instagram tartalmait is.

Samidh Chakrabarti, a Facebook civil elkötelezettségért felelős vezetője közölte, hogy míg tavaly 10 ezer, addig jelenleg már 20 ezer ember foglalkozik a Facebooknál a biztonsági kérdésekkel. A hamis vagy gyűlöletkeltő tartalmakat automatizált módon, mesterséges intelligencia által azonosítják az olyan egyszerűbb manipulációs tartalmak esetében, mint a spam vagy a vírust tartalmazó bejegyzések. A kifinomultabb eszközű manipulációs kísérletek azonosítását emberek végzik. Az ő feladatuk az álhírek hálózaton való terjesztésének azonosítása és csökkentése, amit a tartalmak igazságtartalmát megállapító független szervezetekkel közösen végeznek. Végül a központ beazonosítja és felfüggeszti azokat a felhasználókat, akik megpróbálják befolyásolni a választásokat.

@war_room

A közösségi hálózat "háborús szobája" szeptember óta működik, és már érzékelt növekedést az amerikai félidős választásokat befolyásolni hivatott tartalmakat illetően, leginkább Iránból és Oroszországból. A Facebook a múlt héten 559 olyan oldalt és 251 olyan profilt távolított el, amelyek az amerikai választásokat befolyásolni próbáló bejegyzéseket tartalmaztak.

Idén ősszel úgynevezett félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, amikor is a képviselőház egészét és a szenátus tagjainak harmadát választják meg, és több államban kormányzóválasztás is lesz.

A központot először a brazil elnökválasztás során használták. Az október 7-én tartott első forduló előtti napokban a Facebook Brazíliára szakosodott biztonsági szakértői bevették magukat a szobába, hogy segítsék az alkalmazottak munkáját és a gyakorlatba ültetését egy olyan stratégiának, amelyet kifejezetten a dél-amerikai országban uralkodó viszonyokhoz igazítottak.

Rovatok