Mint amikor az óvodában egymásra licitálnak a gyerekek, úgy dobálóznak manapság a mobilgyártók a kamerák darabszámával. Ebbe a Samsung is beszállt két adunak tűnő mobillal, a hátlapon három kamerás Galaxy A7-tel és a négy kamerás Galaxy A9-cel, de egyelőre úgy tűnik, hogy cinkeltek a lapjai.
Furcsa dolgok történhettek Szöulban, amikor a Samsung szeptemberben piacra dobta a három hátlapi kamerával felszerelt Galaxy A7 mobilt, majd alig pár héttel később a négy kamerás A9-et. Tesztünkből arra tudunk következtetni, hogy a dél-koreai konglomerátum bepánikolt a feltörekvő Huawei idei fejlesztései láttán, és gyorsan összedobott valamit, hogy legalább látszólag legyen válasza a P20-ra és a Mate 20-ra.
Előre lelövöm a poént:
Valójában nem ez a válasza.
Két középkategóriás telefonról van szó a 90-120 ezer forint körüli kategóriában, ideális terep a céges beszerzésekhez. Az A-sorozat biztosítja a megfizethető Galaxy-élményt, már ami a Samsung applikációit illeti. A Google appjai mellett gyárilag feltelepítve megtaláljuk a mobilokon a Microsoft Office legfontosabb összetevőit, valamint a Samsung alapalkalmazásait, például egy egész jó naptárat, a jelszóval védhető biztonságos tárolót, a nyelvtudás hiánya miatt kevésbé hasznos Bixby asszisztenst.
A hardver viszont nagyon más. Az előlapot szinte teljesen beborító Super AMOLED kijelző még stimmel, passzol a cég portfóliójához, még ha nem is annyira látványos, mint az S vagy a Note sorozat ívelt kijelzői. Élénkek a színek, full HD+ a felbontás, és a Galaxy A7 mérete 6 col, míg az A9 kijelzője 6,3 colos, jól mutatnak rajtuk a filmek és a videók.
Mindkét telefon az árkategóriának megfelelő teljesítményt nyújtja, a hétköznapi feladatokkal pörgősen elbánnak, nem érezni különösebb akadozást, de a nagyobb grafikai teljesítményt igénylő játékokat nem ezeken a mobilokon érdemes futtatni. A tárterületre nem panaszkodhatunk, az A9-en elérhető 128 GB-on rengeteg Excel és prezentáció elfér. Ekkora kijelzőméretnél a szerkesztés is viszonylag jól megoldható, és a 6 GB RAM is bőven elég. Hasonló méretű tárhellyel az A7 is kapható, de nálunk a 64 GB-os változat járt, 4 GB RAM-mal.
Az A9 hardvere nemcsak egy árnyalatnyit erősebb, de modernebb is, mobilneten 450 megabites sebességet érhetünk el, és az aljzata usb-c, míg a kistesó még a régebbi microUSB-n tölthető, és 300 megabiten megáll a maximuma. Az ujjlenyomat-leolvasó elhelyezésében is van eltérés, az A9-nél a hátlapra került, míg az A7 a Samsungnál szokatlan helyen, a készülék oldalán tapogatja le az ujjunk mintázatát.
Folytassuk a kamerákkal, ha már ilyen sok van belőlük. Mindkét készüléken a 24 megapixeles fő szenzor produkálja a legnormálisabb fényképeket, ezeket egészíti ki egy-egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű lencse, valamint egy-egy 5 megapixeles mélységérzékelő, ami igazából csak technikai segítséget nyújt fotózás közben. A Galaxy A9 negyedik kamerája egy 10 megapixeles telefotós lencséjű kamera, amivel kétszeres optikai zoomra vagyunk képesek.
Mindenki nagyot mosolygott a szerkesztőségben, amikor megmutattam a két mobilt, és felmerült pár elméleti kérdés.
Vajon a Samsung ezentúl a Tetris különféle alakzatait fogja bemutatni a mobilok hátlapján?
A végtelen kijelző után jön a teljes hátlapot beborító végtelen kamera?
A gyakorlatban, a telefonok használata közben inkább azon filozofáltam, hogy a lencsék elhelyezkedése miatt mennyi fénykép születik majd belógó ujjakkal. Hozzá kell szokni a korábbitól eltérő kéztartáshoz.
Már most borítékolható, hogy a széles látószögű lencsék lesznek a legnépszerűbbek, mert végre olyan csoportképeket lehet vele készíteni, amiről senki sem lóg le, de nem is kell a kollégákkal túl szorosan összebújni, mint eddig. Más kérdés, hogy (az ilyen lencséknél teljesen elfogadható módon) kicsit torz lesz mindenki, főleg a széleken, de ekkora áldozatot még be lehet vállalni. A kamera sok ügyes dolgot tud, a szokásos panorámán kívül van még élő fókusz, ami elmossa a hátteret, széles szelfi, AR-emoji maszkok, és az A9-en szuperlassítás, illetve 4K videózás. Az A7 csak normál lassítást ismert, és legfeljebb full HD-ban tud videót rögzíteni.
Van azonban még valami, ami az A9-et érinti. Az első tesztkészüléket egy rövid próba után visszaküldtem a pr-ügynökségnek, mert mindegyik kép tök lila lett, miközben az A7 ugyanakkor és ugyanott elég szép fotókat készített. Kaptam egy cserét, és ez lett az eredmény, érdemes végigkattintani a galériát:
Tekergettem mindenhogyan a beállításokat, a kijelző színhőmérsékletétől egészen a fényképező szoftveréig, de nagyon úgy tűnik, hogy a telefon színbeállítása alapvetően problémás. A fókuszálás is instabil, oda-vissza ugrál, nehezen állapodik meg egy ponton. A fókusz botorkálása rontja a reakcióidőnket, és az is zavaró, hogy a lilulás miatt automatikus és visszavonhatatlan Instagram-szűrő kerül minden egyes képre.
Ezek a hibák arra utalnak, hogy kapkodva dobhatták össze az A9-es modellt. Az csak nem fordulhat elő, hogy Dél-Koreából rögtön két olyan Galaxy A9-es tesztmobilt küldenek ki a sajtónak, amelyekben ennyire hibás a kamera, miközben az A7-tel semmi gond nincs, az stabil minőséget tart.
Így fotóz a Galaxy A7:
Félő, hogy az A9-re érvényes lesz az a közhely, hogy minél több dolog van egy telefonban, ami elromolhat, annál biztosabb, hogy valami el is romlik. De a számok is magukért beszélnek, a Samsung a Galaxy Note 9 árának kevesebb mint a feléből hozott ki egy olyan készüléket, amin kétszer több hátlapi kamera van, és láthatóan szó sincs arról, hogy akkora fejlesztési erőforrást tettek volna bele, mint a Huawei a P20 vagy a Mate 20 tripla kameráiba.
A látottak alapján a Galaxy A9-et nem javasoljuk senkinek, amíg ki nem derül, hogy mi okozta a képek színhibáját. Előfordulhat, hogy csak szoftveresen kell finomhangolni a kamerákat. A Galaxy A7 ezzel szemben egy erős középkategóriás versenyzőnek mondható.
Persze a Samsungnak sem kell aggódni nagyon a Huawei miatt, ha a P20-ról és a Mate 20-ról van szó, ahogy azt a cikk elején felvetettük, mert azokra még mindig ott van neki válaszul a Galaxy S9 és a Galaxy Note 9.