Index Vakbarát Hírportál

Megérkezett a NASA a Bennu aszteroidához

2018. december 4., kedd 13:22

Két év és pár pár milliárd kilométer leküzdése után a NASA Osiris-Rex űrhajója 19 kilométerre megközelítette az ősi Bennu nevű sziklagolyót, ahol évmilliárdokon át nem járt senki, hogy kőzetmintát hozzon vissza onnan. Mostanáig csak Japánnak sikerült hasonló sikert elérnie a Hajabusza űrszondával, és most is folyamatban van egy ilyen küldetésük a Ryugu aszteroidánál.

A következő hetekben még közelebb merészkedik az Osiris az ötszáz méter átmérőjű sziklához, és ha minden a tervek szerint halad, az év utolsó napján már aszteroida körüli pályára áll az amerikai űrhajó.

Mivel az Osiris több mint 122 millió kilométerre van tőlünk, a kommunikáció igen sok időt vesz igénybe. Az űrhajó üzenetei hét percen át száguldoznak a világűrben, mire eljutnak a Lockheed Martin Colorado állambeli irányítóközpontjába.

Egy évig kering majd az Osiris a Bennu körül, aztán begyűjtenek vele egy kis kőzetmintát, körülbelül 60 grammot, hogy 2023-ra visszahozzák azt a Földre. Az Osiris-Rex nem fog leszállni az aszteroidára, hanem csak megközelíti, és a három méter hosszú mechanikus karjával odanyúl, és felporszívózza a kívánt mennyiséget.

Rovatok