Index Vakbarát Hírportál

Visszatérnek az Uber önjáró autói, pedig vannak még bajok

2018. december 6., csütörtök 09:18

Csökkentett üzemmódban indulnak útnak az Uber sofőr nélküli autói, nyolc hónappal azután, hogy az egyik ilyen jármű halálra gázolt egy nőt Arizona államban. A cég mérnökei úgy döntöttek, hogy a robotsofőrök kizárólag nappal és napsütésben dolgozhatnak, esőben és éjszaka nem, és akkor is csak 40 kilométer per órával haladhatnak. Korábban a legnagyobb engedélyezett sebesség 90 kilométer per óra volt.

Még így is maradnak kérdések az Uber önjáró technológiájával kapcsolatban. A New York Times azt írja, hogy az autók nehezen jutottak át azokon a teszteken, amelyek nélkül nem mehetnek ki a közutakra.

Az autói jóval lassabban reagálnak az úton történő eseményekre, mint az emberi sofőrök

Hogy az Uber-autók reakcióideje megegyezzen egy 40 km/h-val hajtó emberi sofőrével, ahhoz 20 százalékkal lassabban kell haladnia, de még a lassabb sebességnél is elbukták az autók a pályatesztek 18 százalékán - derül ki a NY Times által megszerzett dokumentumokból.

Az Ubernek létfontosságú, hogy az önjáró technológia működjön. A vállalat az előző negyedévben 1 milliárd dolláros veszteséggel működött, és alighanem a sofőrök bére jelenti a legnagyobb kiadást.

(New York Times)

Rovatok