Index Vakbarát Hírportál

Tízmillió kanadai dolláros óvadékért engedik ki a Huawei pénzügyi vezetőjét

2018. december 12., szerda 00:28

Óvadék ellenében szabadlábra helyezik a Huawei Kanadában letartóztatott pénzügyi vezetőjét,  Meng Van-csout, írja a BBC.

A telekommunikációs cég vezetőjénél a vancouveri bíróság tízmillió kanadai dolláros (körülbelül 2,1 milliárd forint) óvadékot szabott ki, ebből hétmilliót készpénzben kell kifizetni. A nő ügyvédjei korábban 15 millió dollárt ajánlottak fel óvadékként.

Meng Van-csout december elsején tartóztatták le az Egyesült Államok kérésére, valószínűleg azzal vádolják, hogy a Huawei a kereskedelmi szankciók alatt álló Iránnak amerikai gyártmányú eszközöket illetve szoftvereket is eladott.

A Huawei ellen az Egyesült Államokban régóta kampányt folytatnak, nem lehet kapni a cég telefonjait  sem. Az amerikai hatóságok és a kormány azzal támadja a céget, hogy a Huawei a kínai állammal és hadsereggel is szoros kapcsolatban van, eszközeit pedig kémkedésre is használja. Az USA szerint a cég tisztességtelen a gazdasági versenyben is, állami támogatással építettek fel egy gigacéget, amivel a nyugati versenytársaikat lenyomják. A Huawei ezeket a vádakat kategorikusan visszautasította.

A Huawei hivatalos állásfoglalása:

A kanadai hatóságok az Egyesült Államok kérésére kanadai átutazása során előzetes letartóztatásba helyezték vállalatunk pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csoút (Meng Wanzhou). Az USA Meng Van-csoú kiadatását kéri, hogy az egyelőre pontosan nem meghatározott vádpontokkal szembesítsék New York államban.

A Huawei gyakorlatilag semmilyen információt nem kapott arról, hogy mivel gyanúsítják Meng-et, ahogy arról sincs tudomásunk, hogy bármit elkövetett volna. Vállalatunk bízik abban, hogy a kanadai és az amerikai jogi rendszer minél előbb meghozza a helyes döntést az ügyben.

A Huawei minden országban a helyi törvénynek és szabályozásoknak megfelelően végzi tevékenységét, beleértve az ENSZ, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió exportkorlátozásra vonatkozó törvényeit és szabályozásait.

Rovatok