Index Vakbarát Hírportál

Zuckerberg: Alapjaiban változott meg a Facebook DNS-e

2018. december 28., péntek 22:59

Annak ellenére, hogy 2018 elején az alapító Mark Zuckerberg még fogadkozott, hogy helyrepofozzák a Facebook adatvédelemmel, dezinformációval vagy fogyasztói bizalommal kapcsolatos hiányosságait, a közösségi oldal adatvédelemmel, dezinformációval vagy fogyasztói bizalommal való visszaéléseiről szinte hetente láttak napvilágot leleplező cikkek, és egyes ügyekben a cég ellen eljárás is indult.

Zuckerberg ehhez képest pénteken posztolt óévbúcsúztató/újévi üzenetében a fenti problémákkal kapcsolatban 2018-ban elért eredményeket méltatta. A változtatásokról azt írja,

alapjaiban változtattuk meg a DNS-ünket, hogy jobban tudjunk összpontosítani a fenyegetések megelőzésére.

Ennek érdekében a cégnél 30 ezer embert állítottak rá a biztonság garantálására, ezek fele a tartalmakat ellenőrzi. Javították a hamis oldalak kiszűrésének hatékonyságát, Zuckerberg szerint naponta több millió hamis profilt törölnek. Az álhírek terjesztésének megállítására független auditorokkal és kormányokkal  - például a francia kormánnyal - működnek együtt, úgy kalibrálták az algoritmust, hogy jobban előtérbe kerüljenek a "megbízható, hiteles" hírforrások. Ráadásul nem csak az álhíreket igyekeznek szűrni, hanem a kattintásvadász vírusvideókat is, hogy "a passzív befogadás helyett inkább az értelmes közösségi interakciókat bátorítsuk". A terrorizmussal kapcsolatos tartalmakra pedig olyan mesterséges intelligenciát állítottak rá, ami "az ilyen tartalmak 99 százalékát már azelőtt törli, hogy bárki jelenthetné".  A készülő fejlesztések között említ egy olyan funkciót, mellyel a Facebook emlékezetéből is törölni lehet egy profil előzményeit, vagy pedig fejlettebb titkosítással működő kommunikációs platformokat.

Zuckerberg azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a Facebook átfogó korrekciója "nem egy év munkája" .

Rovatok