Közép- és Dél-Amerikában rengeteg ember él, akik - számukra sem ismert módon - szefárd zsidó gyökerekkel rendelkeznek. Őseik a XV. századi inkvizíció üldöztetése elől menekülve szöktek az Újvilágba. Bár gyorsan asszimilálódtak, és hamar elveszítették a zsidósághoz kötődő minden kulturális kötődésüket, manapság a kontinens léptékű génvizsgálatok eredményeképpen egyre többen fedezik fel gyökereiket.
Abban az évben, mikor Kolumbusz Kristóf a spanyol udvar megbízásából átszelte az Atlanti-óceánt, egy, a spanyol belpolitikai életre rövid távon sokkal nagyobb hatást gyakorló intézkedéssorozat is kezdetét vette. 1492-ben döntést hoztak az összes zsidó kiebrudalásáról a királyságból. Az inkvizíció könyörtelenül lecsapott mindenkire. Akik túlélték a központilag irányított és az alulról szerveződő pogromokat, azoknak a száműzetés és az kikeresztelkedés között kellett dönteniük. Utóbbiakat – a precíz megkülönböztetés érdekében – conversóknak nevezték attól kezdve.
A conversóknak és leszármazottaiknak tilos volt az amerikai spanyol gyarmatokra települniük, mégis rengetegen látták az Újvilágban az új, békésebb élet lehetőségét. Ezért sokan hamis papírokkal, magukat tősgyökeres katolikusoknak láttatva utaztak Amerikába. Emiatt a hagyományos történelmi forrásokban sem lelhetők fel ezen exodus nyomai. Jól felfogott érdekükben megérkezésük után sem fedték fel kilétüket, bár az Amerikába jutott zsidók tömegeiről szóló pletykák rögtön szárnyra kaptak. Az emberek a disznóhústól tartózkodó, péntek este gyertyát gyújtó “katolikusokról” beszéltek. Egyes latin-amerikai országok hagyományai közé, a zsidó származás hiányát demonstrálandó, nyilvános disznóhúsevést előíró szokások is beépültek. Az inkvizíció csápjai Amerikáig is elértek, akit zsidó hitgyakorláson kaptak, jó eséllyel máglyán végezte.
Minthogy mára maguk az érintettek leszármazottai sem tudnak saját eredetükről, vélhetően e kivándorlási hullám teljesen a múlt homályába veszett volna, ha nem kezdenek bele több ezer latin-amerikai ember genomját felölelő genetikai térképezésbe. E vizsgálatok egyik kérdése volt a zsidó gyökereket valószínűsítő génmutációk keresése is. A Juan-Camilo Chacón-Duque, a Londoni Természettudományi Múzeum genetikusa által vezetett kutatócsoport végül arra jutott, hogy meglepően sok spanyol (illetve portugál) ajkú ember rendelkezhet zsidó gyökerekkel, arányuk meghaladja a jelenleg Spanyolországban és Portugáliában élőkét.
Az vizsgálathoz 6500 ember genetikai mintáját elemezték Brazíliából, Kolumbiából, Chiléből, Mexikóból és Peruból, és az adatokat 2300, a világ más tájairól származó ember génjeivel vetették össze. A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány megállapításai szerint a latin-amerikaiak negyede legalább öt százalékban a ma Észak-Afrikában és a Földközi-tenger keleti medencéjében élő emberrel (közöttük zsidókkal) állt rokonságban. Ez önmagában még nem bizonyítja, hogy az inkvizíció elől menekülő conversók állnak e rokonság hátterében, de e forgatókönyv jól illik a történelmi folyamatokba. Minthogy a rokonság széles körben elterjedt, ámde viszonylag alacsony, ez arra utal, hogy eredete évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza. Ezzel szemben a második világháború előtt és után érkezett olasz és német bevándorlók génjei jóval koncentráltabban vannak jelen Latin-Amerikában.
Forrás: The Atlantic