Index Vakbarát Hírportál

Cellulózból készül biobenzin magyar közreműködéssel

2019. január 14., hétfő 15:25

Belga és magyar kutatók közös módszert dolgoztak ki arra, hogy cellulózból is lehessen bioüzemanyagot gyártani, és ezt az olajfinomítók által alkalmazott folyamatokba is sikerült beilleszteni.

A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a bioüzemanyagokra óriási a kereslet, az Európai Unió ugyanis azt írta elő, hogy 2020-ra az üzemanyagok legalább 10 százaléka biológiai eredetű kell, hogy legyen. Az viszont korántsem előnyös, hogy most a bioetanolt és a biodízelt főleg olyan biomasszából állítják elő, amit az élelmiszerek rovására termesztenek – többnyire kukoricával és növényi olajokkal dolgoznak.

A Leuveni Katolikus Egyetem belga (Bert Sels és munkatársai) és az MTA Energiatudományi Kutatóközpont magyar kutatóinak (Korányi Tamás és Szarvas Tibor) eredményét a Nature Energy tudományos lapban publikálták.

A belgák alkották meg a Folyadékfázisú Cellulóz – Nafta (FFC-N) eljárásnak nevezett technológiát, a módszer hatékonyságát pedig a magyar kutatók határozták meg: méréseik alapján a folyamatban képződő fosszilis és biológiai elegyben 11-18 százalék között volt a bioszén, vagyis teljesül az EU 10 százalékos célja.

Aki egy átlagos hétköznapon is monoszacharidokkal és hidroximetilfurfurállal dolgozik, a Nature  és az MTA oldalán további tudományos részleteket olvashat az eljárásról.

Rovatok