Index Vakbarát Hírportál

A Google újabb frontot nyit az Oracle elleni perben

2019. január 25., péntek 15:50

Az API-k szabadalmaztathatóságáról szóló jogi vita legújabb felvonásaként a Google azt kéri az amerikai legfelsőbb bíróságtól, hogy általános értelemben foglaljon állást arról, hogy a forráskód mely részeit védheti a szerzői jog.

Az újabb és újabb fordulókkal hosszabbodó persorozat már 2010 óta tart. Eredetileg az Oracle perelte be a Google-t, azzal vádolva a vállalatot, hogy az jogosulatlanul használta fel a Java programozási nyelv bizonyos elemeit az Android kifejlesztésekor. Az Oracle álláspontja szerint a Java alkalmazásprogramozó interfészeinek használata sértette szerzői jogait (az Oracle felvásárolta a Java mögött álló Sun Microsystemset).

A Google azzal válaszolt a keresetre, hogy az API-k túlságosan alapvető részei a programozási nyelveknek ahhoz, hogy szerzői jogi védelmet élvezhessenek. Az ügy azóta sem jutott nyugvópontra, az elmúlt években számos bírósági határozat született, amely hol az egyik, hol a másik félnek kedvezett. A legutóbb, tavaly született bírósági döntés az Oracle-nek adott igazat, és dollármilliárdos jóvátételi kötelezettséggel fenyegette a Google-t.

De persze ezzel még nem lett vége a történetnek.

A Google már 2014-ben is kért legfelsőbb bírósági meghallgatást az ügyben, de akkor ezt visszautasították. A cég szerint azonban az újabb fejlemények minden megváltoztatnak, és most azt kérik a legfelsőbb bíróságtól, hogy határozzon arról, hogy a szoftverinterfészeket védi-e a szerzői jog, és a felhasználásuk új alkalmazások fejlesztéséhez vajon megengedhető-e a törvény szerint.

A kérelemben a Google kiemeli, hogy a kérdés nemcsak a szerzői jog szempontjából fontos, de gyakorlati jelentősége is van a jelenkori számítástechnika két alapvető terméke,

az Android és a Java jövője szempontjából.

Az Oracle válaszában viszont úgy érvel, hogy a Google érvelésében semmi új sincs, azt már tüzetesen megvitatták a bíróság előtt, és tárgytalannak minősítették. Így folytatják:

A Google fabrikált aggodalmai csak valós aggodalmainak elfedését szolgálják: hogy ezáltal nem lesz képes mások eredeti és értékes munkáját felhasználni a saját pénzügyi előnyszerzésére. A szoftverinnováció nagy győzelmeként a feljebb viteli bíróság már kétszer az Oracle-nek adott igazat a Google-lel szemben. A legfelsőbb bíróságnak ezért újra csak vissza kell utasítania a Google kérelmét.

A Google viszont ezzel szemben ezt írja közleményében:

Támogatjuk a szoftverfejlesztőket abban, hogy mindannyiunk által naponta használt alkalmazásokat készítsenek. Ezért azt reméljük, hogy a legfelsőbb bíróság a jelentőségének megfelelően behatóan meg fogja vizsgálni az ügyet.

Forrás: The Verge

Rovatok