Index Vakbarát Hírportál

Elektromosroller-megosztó jöhet Budapestre

2019. január 25., péntek 19:13

Az elektromos autó és az elektromos robogó után az első közösségi elektromosroller-megosztó szolgáltatás is megjelenhet Budapesten, írja a G7.hu. Az amerikai Lime mobilapplikációjában ugyanis egy budai magánháznál pár napja feltűnt két roller.

A koncepció érdekessége, hogy a cég nem épít dokkoló állomásokat az elektromos rollereknek, vagyis a felhasználok csak úgy ott hagyják a rollereket, ahol éppen leszálltak róla. Ez gyakorlatilag olyan, mint MOL Limo Budapesten: keresel egy járművet, kifizeted a bérleti díjat az applikáción keresztül, eljutsz a célig, zárolod a bérlést, majd aki arra jár, ugyanezen metódus szerint használja az eszközt. Emiatt egyébként voltak már problémái a cégnek San Franciscóban és Berlinben is, a lakóknak ugyanis nem tetszett a városszerte szétszórtan parkoló járművek. 

Egy roller zárjának kioldásáért Amerikában általában 1 dollárt (280 forint) kell fizetni az applikációhoz regisztrált hitelkártyáról, a használat pedig percenként 15 centbe kerül (45 forint).

A jármű maximális végsebessége 25 km/óra lehet, egy töltéssel pedig 60 kilométert tudnak megtenni. A cég egyébként minden városban keres olyan embereket, akik vállalják, hogy bizonyos jutalékért cserébe elviszik és feltöltik a közelükben lévő eszközöket.

Rovatok