Index Vakbarát Hírportál

Veszélyeztetett cápafajok húsát is felszolgálják brit éttermekben

2019. január 31., csütörtök 19:03

Veszélyeztetett fajú cápák húsát is felszolgálják brit éttermekben - derült ki a cápatermékek DNS-vizsgálatából. A Scientific Reports című lapban megjelent tanulmány elkészítéséhez éttermekbe szánt cápauszonyokat, valamint halkereskedésekbe és gyorséttermekbe kerülő cápasteakeket vizsgáltak. 

Az Exeteri Egyetem kutatóinak vizsgálatai során két olyan cápától származó mintákat találtak, amelyeket a kihalás fenyegeti. Egyikük, a csipkés pörölycápára (Sphyrna lewini) például nemzetközi tilalmak vonatkoznak.

A szakemberek szerint bár tanulmányuk kisszámú mintán alapszik, ezek megfelelően demonstrálják a veszélyeztetett cápafajokkal való, kártékony kereskedelmet. "A brit eladásra szánt cápauszonyok között felfedezett csipkés pörölycápa rávilágít arra, valójában milyen széles körben elterjedt ezeknek a veszélyeztetett fajoknak a kereskedelme" - mondta az MTI szerint a BBC-nek Andrew Griffiths kutató.

Kiderült, hogy jórészt tüskéscápát (Squalus acanthias) értékesítettek általános megnevezések alatt. "Szinte lehetetlen tudni egy fogyasztó számára, mit vásárol meg. Az ember azt hiheti, hogy fenntartható forrásból származó terméket fogyaszt, miközben valójában veszélyeztetett fajt vásárolt meg" - mondta az egyik tudós. 

Cápahúst az egész világon fogyasztanak és évszázadok óta szerepel az emberi étrendben. 2000 és 2011 között azonban a cápák, ráják és más porcos halak globális importja 42 százalékkal megnövekedett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) adatai szerint.

Ezért a kihalástól való fenyegetettség miatt 12 faj nemzetközi kereskedelmét korlátozták. A kutatók között azonban továbbra is viták folynak arról, hogy mely cápákat lehet - ha egyáltalán lehet - fenntarthatónak nevezni és táplálékszerzés céljából kifogni.

A cápákat alapvetően sokkal jobban veszélyezteti a túlhalászat, mivel nem hoznak sok utódot a világra és hosszú ideig tart, míg elérik az ehhez szükséges érettséget.

Rovatok