Index Vakbarát Hírportál

Álhírvadász cégek hagyják ott a Facebookot

2019. február 4., hétfő 10:21

Két tényellenőrző cég, a Snopes és az AP is otthagyta a Facebook álhírvadász együttműködését – írja a BBC.

A Facebook több céggel is együtt dolgozott az álhírek és más valótlan információk szűrésében-megjelölésében, de már korábban is többször derült fény ellentétekre a két oldal között, részben hatékonysági, részben átláthatósági okokból. Legutóbb decemberben írt arról a Guardian, hogy a programban résztvevő újságírók elégedetlenek a Facebook elhivatottságával. A Snopes vezető szerkesztője, Brooke Binkowski akkor azt mondta, a Facebook leginkább válságkezelésre használja őket, a pr fontosabb nekik, mint az eredmények.

A két kiszálló cégtől most nem beszéltek ilyesmiről, de mindkettő megerősítette, hogy nem folytatják a közös munkát. Mindkét cég közölte, hogy ennek ellenére folyamatosan egyeztetnek a Facebookkal az esetleges közös munkáról.

A Facebook a hír kapcsán csak annyit közölt, hogy elhivatottak az álhírek elleni harcban, és 2019-ben tovább bővítik az ezzel kapcsolatos tevékenységüket: most 34 tényellenőrző csapat vadászik velük álhírekre 16 nyelven, és idén mindkét számot növelni tervezik. Emellett más módszerekkel is küzdenek az álhírek ellen – tette hozzá a cég egy szóvivője, alighanem a mesterséges intelligencián alapuló automatizált tartalomszűrésre célozva.

Rovatok