Index Vakbarát Hírportál

Mostantól lehet törölni az elküldött üzeneteket Facebookon

2019. február 5., kedd 16:32

A Facebook bejelentette, hogy már lehet törölni az elküldött üzeneteket a Messengerben. A funkció nem érhető el a végtelenségig, de a tíz percen belül elküldött üzenetekre érvényes. Nagy hír és lehetőség ez a hirtelen felindulásból kommunikáló embereknek. De persze más helyzetekben is hasznos lehet, például, ha nem a megfelelő embernek küldtünk el valamit, vagy helyesírási hiba volt az üzenetünkben, és szeretnénk javítani. 

Tavaly októberben derült ki, hogy a Facebook-alapító Mark Zuckerberg ki tudja törölni az elküldött üzeneteit, ezután sejthető volt, hogy a szélesebb közönségnek tudhat majd ilyet a Facebookja, mostanáig kellett rá várni. A funkció egyébként hasonló a Gmailéhez. 

Rovatok