Index Vakbarát Hírportál

A méhek megértik a számtan alapjait

2019. február 7., csütörtök 12:30

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a méhek szerepe kulcsfontosságú a globális élelmiszeriparban, mert a termékek kétharmadának a beporzásában részt vesznek. Most kiderült, nemcsak ebben jók, hanem a matek is megy nekik, egy kutatás szerint ugyanis képesek felfogni a számtan alapjait – írja a Science Alert.

A tanulmány [.pdf] szerint a méheket meg lehet tanítani arra, hogy különböző színeket az összeadás és a kivonás szimbólumaként fogjanak fel, és így végezzenek el alapvető számtani feladatokat. A szakemberek a kutatás során egyesével tanították meg a méheknek a műveleteket a következő módon:

A méhek eleinte véletlenszerűen hozták meg a döntésüket, de a tanulási folyamat végére már képesek voltak a színekhez társítani a műveleteket, ezt a tudást pedig fel is használták a továbbiakban. A tanulmány szerint a méhek végül 64 és 72 százalék közötti eredményességgel adtak össze és vontak ki, ami a kis minta ellenére is izgalmas fejlemény, ez ugyanis jóval magasabb annál, hogy véletlennek tekintsük.

Az összeadás és a kivonás számunkra egyszerű műveleteknek tűnhetnek, azonban meglepően komplex feladatok, ugyanis nemcsak a számok értékét kell felfogni hozzájuk, hanem az emlékezet segítségével meg is kell változtatni ezt az értéket. Emellett ráadásul a hozzáadandó, vagy kivonandó szám nem is jelent meg sehol, így ennek koncepcióját is a méheknek kellett kidolgoznia a folyamat során.

A kutatók szerint az, hogy a parányi aggyal rendelkező méhek képesek ezekre a műveletekre, azt jelenti, hogy érdemes lehet más állatoknál is megvizsgálni, hogy képesek-e összeadni és kivonni, a méhek tanulási folyamata pedig a mesterséges intelligencia fejlesztésében lehet majd hasznos a későbbiekben.

Borítókép: Tomohiro Ohsumi / Bloomberg / Getty Images Hungary.

Rovatok