Index Vakbarát Hírportál

Orbán válaszolt: A tudományos kutatás szabadsága nem sérülhet

2019. február 12., kedd 14:17

Február 7-én nyílt levélben, egyenesen Orbán Viktortól kért segítséget a Lendület kutatócsoportok 91 vezető kutatója, és azt szerették volna elérni, hogy a miniszterelnök függessze fel az MTA átgondolatlan átalakítását. Erre adott most választ a kormányfő, szintén nyílt levélben.

Levelüket olvasva az a benyomás alakult ki bennem, hogy azonos fundamentumon állunk: mindannyian a magyar tudomány és a magyar emberek javát keressük. Ugyanakkor az is a dolgok rendjéhez tartozik, hogy adott problémákat olykor más nézőpontból, eltérő megközelítésből lát a tudós társadalom és másként a kormány. Éppen ezért fontos, hogy az egymással való párbeszéd során ne félinformációk irányítsanak minket, hanem az a közös cél, hogy munkánk révén egyszerre növeljük a magyar tudomány hírnevét és Magyarország versenyképességét.

A miniszterelnök kifejtette, hogy szerinte a kormányának cselekednie kellett, mert azt látták, hogy hazánk a nemzetközi innovációs rangsorban a gyengébben teljesítők között foglal helyet. Orbán Viktor szerint Magyarországon a tudományos munka feltételei érzékelhetően javultak.

de még hiányzik a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerből az az elem, amely garantálná, hogy a tudásból közvetlen gazdasági haszon is keletkezzen

Orbán éppen a Lendület-kutatócsoportokat hozta fel példaként arra, hogy miként működhet az a rendszer, amelyben a kutatók egy-egy jól körülhatárolható témára kapnak állami támogatást. Szerinte a hazai ipar hozzáadott értékének növelése úgy lehetséges, ha kutatóintézeteink összpontosítják erőforrásaikat az alapkutatások és az innováció területén egyaránt.

Az átszervezés célja az, hogy egy „optimális, adminisztratív kötöttségektől mentes, de felelősségteljesebb és átláthatóbban működő rendszer jöjjön létre.” - írta Orbán a levelében.

Érték tehát nem veszhet el, és a tudományos kutatás szabadsága sem sérülhet

- fejtette ki a miniszterelnök. 

Rovatok